Képmentő 230.

Népszabadság - Kéri Dániel

Amikor nyolc éves voltam, harmadikok lettünk az Európa Bajnokságon, és majdnem bejutottunk a döntőbe a spanyolok ellen Spanyolországban. Amikor kilenc, kupát nyert a Fradi, Torinóban győzte le a Juventust. Amikor tíz, akkor volt a magyar-brazil! A 3:1! Amikor tizenegy, akkor készült ez a kép. 1967-ben, a Fradi egyik legszebb évében.

A családunkban aki elsősorban zsidó volt, az az MTK-nak drukkolt. Aki elsősorban munkásmozgalmár, az a Vasasnak. Én elsősorban különc voltam, és dafke fradista. Szőkevargaalbertrákosifenyvesi, ez volt a fradista Miatyánk. A nagy csatársor. Aki ezt az iskolánkban nem tudta, vagy hülye volt, vagy lány. (A kettő közötti különbségnek csak pár évvel később tulajdonítottunk jelentőséget.)

Ekkoriban ebből a sorból már ki-kihúzták a Tüskét, Fenyvesi doktort, aki pályafutása végefelé járt. Ezen a meccsen sem ő játszott a balszélen, hanem Katona Sándor. Ő lőtte meg azt a labdát, amely a bal ficakban látható, s amely helyett Lawrence, a Liverpool egyébként kiváló kapusa csak jobbhátvédje, Byrne kobakját tudta kivédeni. A háttérben Szőke István lesi, szaladhat-e már középre gólörülni. Ő adta be a labdát.
Ezzel a meccsel zárult november 28-án Lakat Károly mester első éve a Fradinál. Akkoriban a naptári év elejétől a végéig tartott a bajnokság, amit a Ferencváros toronymagasan megnyert. Meccsenként átlagosan három gólt rúgott, a harminc összecsapásból huszonnégyen győzött, volt négy döntetlenje és két veresége. A másodikat éppen a Liverpool elleni meccs előtt, a bajnokság utolsó fordulójában szenvedte el, ha ugyan szenvedte. A Fradinak az a meccs már nem kellett, a kiesésre álló Haladásnak Szombathelyen (húszezer néző előtt!) annál inkább. El tudjuk képzelni, hogy nem bundáztak, csak pihentek, de nehezen.

A Fradinak kellett megvédeni a magyar klubcsapatok becsületét, mert a Kupagyőztesek Európa Kupájából szégyenszemre kiesett a Győri ETO. A Milan – gyakorlatilag az olasz válogatott – verte ki, bár megverni nem tudta. Győrben 2:2-t, Milanóban 1:1-et játszottak, de sajnos éppen ekkor vezették be azt a szabályt, hogy az idegenben rúgott több gól dönt.

Három nagy kupasorozat volt akkor Európában. Az Európa Kupa (EK) a bajnokoknak, a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) a kupagyőzteseknek és a Vásárvárosok Kupája (VVK) a többieknek. Ez a harmadik is tele volt nagy csapatokkal. Az angol bajnokság másodikja, a Liverpool például a VVK keretében nyolc gólt rámolt be a Bayern Münchennek, mielőtt beleszaladt volna a Fradiba, melynek viszont a két mérkőzésen egyetlen gólt sem tudott rúgni. De kapott kettőt. Egyet itt, egyet ott. Pedig a Fradi nem a legerősebb csapatával állt ki, sem itt, sem ott. Sérülés miatt kiesett az alapember a védelem közepéből is, a csatársor közepéből is. Mátrai Sándor és Albert Flórián. Páncsics és Branikovics játszott helyettük. Ők is voltak valakik.

A Népstadion harmincezres közönsége csalódott volt. Nem azért áztak-fáztak a havas esőben, amely a második félidőre sűrű hóesésbe váltott, nem azért meresztették a szemüket a ködben, hogy azt egyetlen vacak góllal szúrják ki. A másnapi lapok is fanyalogtak: igazán lehetett volna nagyobb előnyt is szerezni. Ha a suta csatárok nem bénáznak annyit: „...a rossz labdatovábbítások, a csatársor fantázianélkülisége... az első félórában mindössze négy lövés... veszélyeztette az angol kaput.” (M.J., Népszabadság, 1967. november 29.).

1968. január 9-én jeges hómezőn játszották a visszavágót Liverpoolban. A Fradi november 28. óta nem játszott tétmérkőzést, az angolok pedig, miként most, akkor is végigfocizták a telet hóban, fagyban, zegernyében. És mégis. Páncsics Mátraibb volt Mátrainál, Branikovics pedig olyan elegáns gólt lőtt, mintha Albert lőtte volna. Az ötvenezer liverpooli néző a meccs végén szépen meg is tapsolta a Fradit. Így jutott a Fradi a nyolc közé, aztán a Bilbao ellen a négy közé, végül a döntőben kapott ki a Leeds Unitedtől. A Bilbao elleni meccsre a fölső szomszéd engem is kivitt a Népstadionba. A kabátja alatt próbált becsempészni, s amikor lebuktunk, bedumálta a jegyszedőnek, hogy az apám már besodródott a jeggyel és a tömeggel, s dráma lesz, ha nem enged be hozzá. Apám persze nem járt meccsre. Pláne a Fradiéra.

Kapcsolódó cikkek: Abigél a pult alól | Egy legenda kocsit mos | Szél az Alagút végén | Marina Vlady együtt whiskyzett a kultúrrovattal | Ez nem az Elvis Presley tér!