A sorsjegyen nyert Octavia

Népszabadság - Mikó László

Én bizony nem emlékszem arra, hogy sorsjeggyel is biztattak volna minket a hulladékok gyűjtésére. Igaz, amikor ez a kép készült, azaz 1969-ben, már jócskán kinőttem az úttörőkorból. A Skoda Octaviát a málomi iskolások nyerték, mert nemcsak a papírhulladékot hordták egybe, de részt vettek a sorsjegy-gyűjtésben is.

Málom önálló községként már akkor sem létezett, 1954-ben beolvadt ugyanis Pécs városába; azóta elérte és egybeépült vele a Kertváros. A hatvanas évek végén azonban még volt ott önálló iskola. Pécsi tudósítónk, Ungár Tamás elautózott a nagymúltú településre, de az iskolát már nem találta. Megszólított néhány helybelit, s azok úgy emlékeztek, hogy valamikor a nyolcvanas években fejeződött be a tanítás. Az épületben még voltak valamilyen intézmények, de később eladták, és most lakások vannak az előző századelőn épülhetett házban.

Az újság arról sem tudósított, hogy vajon mit kezdtek az iskolások az Octaviával. Az Octavia akkor már épp kifutó modellnek számított, nemsokára jött a farmotoros Skoda. Feltételezem, hogy nem az iskolások száguldoztak a 47 lóerős csodával, amely képes volt elérni a 125 kilométer/óra csúcssebességet is. Állítólag nyolc és fél litert fogyasztott százon, de kit érdekelt az akkor, a legendásan alacsony benzinárak korában.

Az, hogy a MÉH autót ajánlott fel a gyűjtőverseny fődíja gyanánt, jelzi a kort. Ez a magyar „fogyasztói szocializmus” kezdete, amikor az ilyen luxusjószágok birtoklását már nem ítélte el a hivatalos propaganda. Nemsokára persze  mindennek meglett a böjtje. Sokan kezdtek úgy vélekedni, hogy ez a „nagy árubőség” nem fér össze a valódi szocializmussal.

A MÉH vállalat akkor már vagy húsz éve létezett. A cég eredetileg a tollkereskedelmi vállalat részlege volt, 1950-ben önálló lett, s hamarosan trösztté alakult: sok vidéki MÉH-vállalat tartozott a kebelébe. Egészen 1993-ig működött ez a vállalat, a Wikipédia szócikke szerint akkor államosították, de egykori, később magánkézbe került utódcégei fennmaradtak. Tevékenységük azonban ma már nem kap olyan hírverést, mint egykor. Pedig ki ne fújná a „Gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded” rigmust? Ez az ötvenes évek nyelvezete, a hatvanas-hetvenes években már inkább a sorsjegy járta. Pedig a rigmus szerintem  egyike a múlt század legsikeresebb  reklámversikéinek, szerzője ennyi találékonysággal sokat kereshetett volna – a kapitalizmusban. Érdekes lenne, ha most kiderülne, ki volt a szerző.

Egyébként az iskolák mindig is vezettek ebben a később egyértelműen üzletté lett mozgalomban. Többnyire papírt kellett gyűjtenünk, ami nem volt olyan könnyű, mint manapság, amikor kilószámra kerül a postaládákba a sok reklámnyomtatvány. Arról nem is beszélve, hogy az újságpapírnak a legtöbb háztartásban elolvasás után – vagy még előbb – milyen kitüntetett  szerep jutott. Szóval gyűjtöttünk. Már csak azért is, mert a MÉH-estől azonnal készpénzt kaptunk érte. Átvett ő persze sok minden mást is a papíron kívül, de a legjobb ára a makulatúrának volt. Igaz, a legtöbbet akkor adtak érte, ha nem keveredett közé más, és rendesen, zsineggel átkötve vittük.

Az akkori jövedelmi viszonyokhoz képest komoly pénz volt ez a pár forint. Ma is előttem van a koszos bolt, ahol vártunk a sorunkra: a papírhalmok mellett, mindenféle hulladékfém állt. Talán üveget is átvettek, de azt is valamilyen elosztó-terv szerint. A MÉH-esnek voltak törzsszállítói, idősebb emberek, akiknek feltehetően ez fontos megélhetési forrásuk volt  Anyám viszont egy cukrászüzemben dolgozott a Rökk Szilárd utcában: néha megengedték, hogy elvigyem tőlük a csomagoló anyagokat, kartonokat a Gutenberg téren lévő MÉH-be.

Az üzlet már nem létezik, ahogy a legtöbb hasonló felvásárló hely is eltűnt. De biztos vannak még ilyenek, mert látom a gyűjtőket, ahogy cipelik az összekötözött kartonokat, a szétlapított sörösdobozokat. És persze közismert a színesfém-gyűjtők elszántsága is. Kábelek, sínek, köztéri szobrok ellopása terhelné a lekiismeretüket, ha volna nekik ilyen.

Az elmúlt negyven évben többször is változott a társadalom viszonya a maga hulladékához. Ez a kép például még a földgáz és távfűtés előtti korban készült, amikor a lakásokból sokkal kevesebb hulladék ment a szemétbe.  A lomtalanítás fogalma, csakúgy, mint a szelektív hulladék-kirakásé csak az utóbbi évtizedek hozadéka.

A kép egyébként a Merkúr vállalat csepeli telephelyén készült. A CX 24-44-es rendszámú Skoda Octavia, amelyet a gyerekek nyertek, onnan robogott le Málomba. Vajon mi lett vele? És mi lett a képen látható nyolc-tíz éves kislánnyal?