Kedden lép színpadra a Compact Disco

Az Eurovíziós Dalfesztivál 1956 óta tartó történetében soha nem rendezték az eseményt keletebbre annál, mint az idén: keddtől (helyi idő szerint szerdától) szombatig (vasárnapig) Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában tartják az elődöntőket, majd a döntőt; a Magyarországot képviselő Compact Disco kedden tizenötödikként adja elő dalát az első elődöntőben.

 Világszerte több mint 120 millióan kísérik figyelemmel évről évre az Eurovíziós Dalfesztivált, amely az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny. Idén 42 ország képviselői indulnak a Kaszpi-tenger partján, Bakuban, amely azért rendezheti meg az eseményt, mert tavaly Düsseldorfban egy azeri duó, Ell és Niki nyert Running Scared című dalával.

A kőolaj- és földgázmezői révén óriási bevételekre szert tevő, nagyjából magyarországnyi méretű Azerbajdzsán fővárosában nagyszabású építkezési beruházások folynak, szállodák, modern irodaházak épültek, az 57. Eurovíziós Dalfesztiválnak otthont adó Kristálycsarnokot (Crystal Hall) május elején avatták fel: a helyszínen 16 ezer ember nézheti a német tervezők által megálmodott csarnokban az elődöntőket és a döntőt.

Bakuban ezekben a napokban - az úgynevezett eurovíziós héten - szinte mindent a verseny sikerének szentelnek, a résztvevő delegációk számára rendőri felvezetést és buszokat biztosítottak, a város központjában, a tengerparton csupa olyan felirat és villódzó fénytranszparens látható, amely a "Light your fire!" (Izzítsd be magad!) szlogenű dalfesztivált hirdeti.

Magyarország 1994 óta vesz részt - kisebb-nagyobb megszakításokkal - az Eurovíziós Dalfesztiválon. A legjobb helyezést ugyanabban az évben érte el Bayer Friderika, aki Kinek mondjam el vétkeimet? című dalával negyedik lett Dublinban. Hazánkból a Compact Disco a tizedik induló a nemzetközi versenyben, tavaly Wolf Kati What About My Dreams? (Szerelem, miért múlsz?) című dalával a döntő 22. helyén végzett.

Elődöntőt a sok induló miatt először 2004-ben Isztambulban rendeztek, két elődöntőt 2008 óta tartanak. Idén 18-18 előadó lép fel az elődöntőkben, közülük tíz-tíz jut a szombati (helyi idő szerint vasárnapi) fináléba, ahol még hat kiemelt ország is szerepel. Utóbbiak közé tartozik 2000 óta az EBU négy legnagyobb anyagi támogatója, vagyis Németország, Franciaország, Spanyolország és az Egyesült Királyság, hozzájuk tavaly csatlakozott a versenybe visszatérő Olaszország, idén pedig a rendező, a tavalyi győztes Azerbajdzsán.

Az elektronikus zenét játszó Compact Disco (Lotfi Begi - groove-ok, extra zenei sávok, effektek, Walkó Csaba - ének, Pál Gábor - billentyűs hangszerek, Sándor Attila - basszusgitár) azzal vívta ki a jogot a részvételre, hogy februárban megnyerte a magyarországi válogatóversenyt Sound of Our Hearts című dalával. A 2008-ban alakult, már két stúdióalbumot kiadott, Fonogram díjas csapat a helyi értékelések, vélemények szerint erős dalt hozott Bakuba és egyértelműen a döntősök közé várják őket. A zenekar bakui színpadi produkciójában még egy zenész, Szakos Krisztián, valamint Wéber Helga vokalista lesz látható.

A helyi idő szerint szerdán nulla órakor, közép-európai idő szerint kedden 21 órakor kezdődő első elődöntőben Montenegró képviselője az első fellépő, utána Izland, Görögország, Lettország, Albánia, Románia, Svájc, Belgium, Finnország, Izrael, San Marino, Ciprus, Dánia, Oroszország, tizenötödikként a Compact Disco, majd Ausztria, Moldova és Írország következik.

A sorrend úgy alakul ki, hogy egyrészt országonként pontoz egy ötfős szakmai zsűri, másrészt a 18 dal elhangzása után negyed órán keresztül a tévénézők is szavazhatnak telefonon; az együttes pontszám adja ki a tíz továbbjutót. Az egyes országok szavazói nem voksolhatnak saját fellépőjükre.

Ami az első elődöntő esélyeseit illeti, a Compact Disco mellett a montenegrói Rambo Amadeust (dalának címe: Euro Neuro), a görög Elefteria Elefteriut (Aphrodisiac), a ciprusi Ivi Adamut (La La Love), az orosz Buranovszkije Bábuskit (Party Fo Everybody), valamint az ír Jedwardot (Waterline) emlegetik; utóbbi, a Jedward popduó tavaly is indult és 8. lett. A produkciók énekhangja élőben hangzik el a Kristálycsarnokban, a zene előre rögzített felvételről megy.

Az első Eurovíziós Dalfesztivált 1956-ban Luganóban a svájci Lys Assia nyerte Refrain című dalával. A legtöbb győzelem az íreké (hét, ebből három - 1992-1994 - zsinórban), ötször nyertek a franciák, a luxemburgiak és a britek, utóbbiak tizenötször lettek másodikak. Eddig 26 ország győzött Eurovíziós Dalfesztiválon, a 26. a tavalyi nyertes, idei rendező Azerbajdzsán, amely eddigi négy indulásából mindig a legjobb tízben végzett.

A dalfesztivál eddigi győztesei között számos akkori vagy későbbi világsztár volt, köztük az olasz Gigliola Cinquetti (1964), a luxemburgi France Gall (1965), az osztrák Udo Jürgens (1966), a brit Lulu (1969), a svéd ABBA (1974), az ír Johnny Logan (1980, 1987), svájci színekben a kanadai Céline Dion (1988), az olasz Toto Cutugno (1990) vagy a brit Katrina and the Waves (1997). Az idei indulók között is legalább egy világsztár akad: a romantika királyának is nevezett 76 éves brit Engelbert Humperdinck eddigi pályafutása során több mint 150 millió lemezt adott el világszerte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.