Karafiáth- és Tóth Kriszta-vers az új Koncz-lemezen

Negyvenegy éve annak, hogy megjelent Koncz Zsuzsa első albuma; az egykor a Ki mit tud?-on feltűnt énekesnő most kiadott lemeze már a 37. a sorban, ezzel valószínűleg csúcstartónak számít Magyarországon.

A 37 című anyag megjelenése is mutatja, hogy Koncz Zsuzsa aktív előadó, ugyanakkor az énekes 2002 óta nem adott ki pop-rock stúdióalbumot, legutóbb tavaly egy válogatást készített legjobb koncertfelvételeiből, előtte pedig versfeldolgozás-lemezzel jelentkezett.

"Ez a lemez is sokáig érett, hiszen az előkészületek már 2008-ban megkezdődtek, ám az első lendület valahogy megtört. Idén végre sikerült újra összetrombitálni alkotótársaimat és fordulatos stúdiómunka után úgy érzem, valami fontos és az eddigi pályához méltó dolog született" - jelentette ki Koncz Zsuzsa a CD keddi budapesti sajtóbemutatóján, amelynek elején Halász Judit méltatta barátnőjét.

Az album Koncz Zsuzsától meglepően hosszú (66 perc), ennek ellenére sokszínű, dinamikus; az énekesnő megmutatja azt is, hogy a tőle eddig nem megszokott rockos hangvétel sem idegen tőle. A szerzők közül ezúttal is főszerep jutott Bródy Jánosnak, aki a 16 dalból kilenchez írt szöveget és/vagy zenét. A szövegek között vannak visszautalások korábbi dalokra, a Volt egy jó napom viszont például egy áramszünet jó oldalát mutatja meg. Négy dal zenéjét Lerch István készítette, kettőt-kettőt jegyez Tolcsvay László, Bornai Tibor és Cipő (Bódi László), egyet-egyet Gerendás Péter és Závodi Gábor, utóbbi irányította a felvételeket saját stúdiójában.

A szövegírók között egy-egy verssel két költő-író, Karafiáth Orsolya és Tóth Krisztina is szerepel; mindketten közreműködtek Koncz Zsuzsa 2006-ban megjelent versfeldolgozás-lemezén, az Egyszerű ez...-en is.
"Akkor az Olvadást írtam és szinte megőrültem az izgalomtól, amikor Zsuzsa szólt, hogy írjak az új albumára is. Majdnem belehaltam, vagy' tizenkétszer visszaküldte nekem, hogy írjak át benne valamit, végül az első variációja maradt a Lerch István zenéjére írt Soha ne kérdezd...-nek, csak egy másik refrénnel" - idézte fel Karafiáth Orsolya.

Koncz Zsuzsa csapatában a megszokott arcok mellett nagy visszatérőnek számít Bornai Tibor, a KFT billentyűse-énekese, aki korábban már volt az énekesnő állandó munkatársa, az elmúlt tizenkét év viszont kimaradt.

"Vámos Miklós író töltötte be a kerítő szerepét, neki jutott először eszébe, hogy Koncz Zsuzsának és Bornai Tibornak ismét együtt kellene dolgoznia. Ezért köszönettel tartozom neki" - fogalmazott Bornai Tibor, aki még a nyolcvanas években Vámos Zenga zének című regénye alapján is dalt írt az énekesnek.

A Hungaroton által gondozott album záródala egy Leonard Cohen-feldolgozás, a Suzanne, amely szerepelt a kanadai énekes-szerző előtt tisztelgő 2003-as A vendégek című lemezen is. "A Suzanne-nal, francia szöveggel megnyertem egy francia fesztivált a hetvenes években, aztán hét évvel ezelőtt Bródy János írt rá magyar szöveget" - idézte fel Koncz Zsuzsa.

Az MTI kérdésére elmondta: a múlt héten Gyöngyösön kezdődött új turnéja, amelynek keretében idén Székesfehérvárott, Vácott, Pécsett, Érden, Debrecenben, Szegeden, Győrött, Miskolcon és Szombathelyen is fellép. A koncertsorozat záró állomása 2011. április 9-én a Papp László Budapest Sportarénában lesz.

"A közönség Gyöngyösön jól fogadta, értette és szerette az új dalokat, amelyek közül ötöt is elénekeltem" - fejtette ki a művész. Koncz Zsuzsa első albuma 1969-ben jelent meg Volt egyszer egy lány címmel. Az énekesnő 2008-ban Kossuth-díjat kapott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.