Jézus: flashmob!

Az Iseumi Szabadtéri Játékok nyitányaként flashmobot szerveznek a Jézus Krisztus szupersztár című rockopera szereplői szerdán délután négy órakor Szombathely Fő terén.

A produkcióban résztvevők a Jézus Krisztus szupersztár egyik jelenetét adják elő, a koreográfiába bevonják a járókelőket is - mondta el a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója az MTI-nek.

Mérei Tamás - aki az Iseumi Szabadtéri Játékok főszervezője is egyben - hozzáfűzte: ezzel a gesztussal szeretnének köszönetet mondani a közönségnek az érdeklődésért, ugyanis a Jézus Krisztus szupersztár augusztus 2-ra és 4-re tervezett előadásaira az összes jegy rekordidő alatt elkelt, ezért augusztus 6-án, kedden is műsorra tűzik az előadást.

A nagy sikerű rockoperát a szabadtéri teátrumban a Savaria Szimfonikus Zenekar közreműködésével így összesen három alkalommal láthatja a közönség. A címszerepet az egyik televíziós tehetségkutatóban ismertté vált Schrott Péter alakítja, Júdást a szintén a tehetségkutatóban feltűnt Schwartz Dávid játssza, Heródes szerepében pedig Szabó Győzőt, a szombathelyi Weöres Sándor Színház társulatának művészét láthatja a közönség. Az előadás rendezője Silló Sándor, zenei vezetője Zádori László.

Az Iseumban a szabadtéri játékok programsorozata július 26-án kezdődik el Giuseppe Verdi Aida című operájának bemutatójával. Az operaelőadás július 28-án is szerepel a műsorban. Az Aida címszerepében Lukács Gyöngyit, Radames szerepében Kiss B. Atillát láthatja és hallhatja a közönség, a zenekart Medveczky Ádám vezényli, az előadást Kürthy András rendezi.

A szabadtéri játékok harmadik előadása Vásáry Tamás születésnapi gálaestje lesz. A Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész negyedik éve karmestere a Savaria Szimfonikus Zenekarnak. A művész, aki augusztus 11-én tölti be a nyolcvanadik életévét, születésnapjának előestjén az Iseumban ad gálaestet, amelynek sztárvendége Ramón Vargas világhírű operaénekes.

Az Iseum területén a hatvanas évek óta rendeztek szabadtéri játékokat. A kezdetekben évente egy-egy művet mutattak be, majd tizenkét év szünet után, 2011-ben a Varázsfuvolát az újjáépített Iseumban vitték színre. Tavaly már két produkciót - Mozarttól a Figaro házasságát és egy musicalt, Webber Evitáját - tűzték műsorra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.