Imitációs atombomba kerozinnal

Új múzeum nyílt a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Berekfürdőn: a gyűjtemény, amely a „A szovjet repülőtér titkai” címet viseli, egyedülálló Európában. Az egyes országok haderőit, katonáinak viseletét, harcászati eszközeit bemutatja ugyan jó néhány tárlat, ám a volt szovjet alakulatok mindennapi életét, gyakorlatozását, gépeit és fegyvereit ilyen gazdagon felvonultató, s jó néhány titkos, eddig még sehol nem látott irattal is kiegészített kiállítás másutt még nem nyitotta meg kapuit – mondják a szervezők.

A gyógyfürdőként közismert Berekfürdő szomszédságában, Kunmadarason 1956-tól 1991-ig működött szovjet laktanya: míg Tökölön, a központi bázison egy ezred és egy tulajdonképpeni VIP század, addig az alföldi településen két teljes ezred állomásozott. Lakótelep épült a tisztek és közlegények számára, de volt itt kultúrház, mozi, vendéglő is. A helybéliek ma is szívesen emlékeznek vissza ezekre az időkre, hisz legtöbbjüknek akadt munkája a laktanyában, sőt a „cserekereskedelem” – például a benzinnel való „csencselés” – sokaknak jelentett külön bevételt. Barátságok is köttettek, s részben ennek köszönhető a berekfürdői kiállítás létrejötte is. Vándor Károly, aki évekig élt Kunmadarason, több tiszttel és családjukkal jó kapcsolatot ápolt: rendezvényekre, baráti összejövetelekre is gyakran hívták, s mivel korábban maga is pilóta szeretett volna lenni, örömmel vett részt e programokon. Az együtt töltött idő alatt, majd a szovjet hadsereg alakulatainak ­1991-es kivonulása idején számos tárgyat ajándékoztak neki barátai és ismerősei, ezek alkotják most a kuriózumnak számító tárlat bázisát.

num_article=1148811|num_paragraph=1|num_seq=1|num_picture=661921|txt_caption=Vándor Károly és a hatástalanított gyakorlóbombák |txt_author=|txt_source=|txt_align=left|num_width=625|num_ratio=|
nol_oldNolPicture
mceBlockPasteEnd

De vajon melyek az igazi különlegességei a Berekfürdőn most megnyílt gyűjteménynek? Vándor Károly – aki „Légierő társbérletben” című könyvé­ben is megörökítette kunmadarasi élményeit – idesorolta azt a már elhasznált, hatástalanított, másfél méteres, az eredetivel külsőleg megegyező imitációs atombombát, amelyet a nádudvari lőtéren (úgynevezett bombatéren) használtak gyakorlatozáskor, természetesen atomtöltet helyett kerozint téve a belsejébe. Értékes darab egy 1983-ban készült tabló a tököli repülőtérről, amelyen a NATO akkor valamennyi európai repülőegységét regisztrálták a szovjetek, s szinte darabszámra feltüntették a katonai alakulatokat, gépparkokat. Színfoltjai a tárlatnak az eredeti pilótaruhák, sisakok, s az újságkivágások, amelyek a szovjet Déli Hadseregcsoport cirill betűs kiadványaiból valók.

Vándor Károly hangsúlyozta: semmi esetre sem az akkori idők iránti nosztalgia vezérelte, amikor – elfogadva a berekfürdői irodalmi társaság kezdeményezését, majd a helyi önkormányzat és civil szervezetek támogatását – a múzeum itteni megalapításáról döntött, sokkal inkább egy különleges szakma, a katonai repülés iránti tisztelet és rajongás volt ennek valódi oka. Ráadásul a kunsági település idegenforgalmának is jót tehet egy állandó kiállítás, amelynek nyitva tartási idejét is a szezon, s az itt üdülők ritmusához igazították: április elsejétől október elejéig, naponta 14–18 óráig, ezenkívül pedig külön bejelentkezés alapján fogadják a látogatókat a volt piaccsarnok hangárszerű épületében kialakított háromtermes bemutatón.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.