Karaoké és sármzizi a Macsólaborban

Forrás - Forrás: TV2

Pláne bukás, ha a béna időpont mellett olyan felvezető kampánynak lehetünk tanúi, amilyet a csatorna rendelt a Macsólabornak: semmilyennek. A megrögzött perverzeken kívül, akik egy seszínű fakockát is elnéznének a képernyőn alkonyattól pirkadatig, aligha tud valaki erről a műsorról. Paradox módon azonban mindkét felemlített gyengeség nagyon jól jön a TV2-nek, mert így legalább maroknyian nézik csupán ezt a rettenetet. És amiről nem tud az ember, nem fáj neki.

A harmadik adásig nekünk se fájt, de aztán valaki egyszer csak elővette az impresszionista repró mögötti játékszéfből a Macsólabort. Elsőre egyébként még rokonszenves is lehetne a koncepció: két csaj önbizalommal teli férfit csinál egy úgynevezett „lúzerből”. Kedélyes kis My Fair Lady-szerű szüzsé ez, kellő ambícióval és érzékenységgel kedves műsor készíthető belőle. Csakhogy Higgins professzor nem arra játszott, hogy nevetségesség tegye Eliza Doolittle-t. És bár Tatár Csilláról és Illés Gabrielláról sem feltételeznénk ilyes szándékot, a tévében viszonylag csekély a szándék szerepe: a végeredmény a fontos. Amit látunk.

Amit látunk, az az, hogy Lacit, a 35 éves kopaszodó és beszédhibás felöntőt (körülbelül: a nyomtatott áramkörök színezéséhez használt festékanyagok adagolóját) Csilla és Gabi elviszi hokizni Ganxsta Zolee-hoz, noha Laci lábán 26 éve nem volt korcsolya, így aztán persze esik-kel. Aztán elviszik sushi étterembe is, noha nem szereti a halat. Kovács Áronnal karaokézhat és táncolhat, Zsidró csinál neki frizurát, új ruhát és új szemüveget kap elegáns boltokból, a végén még helikopterezés is van.

Laciból új ember lesz. Ahogy a negyedik adás Petijéből is, aki táncos lábú, szénaboglya hajú és sűrű szemöldökű színházi jegyszedőből jól fésült (Zsidró, megint) és ritkított szemöldökű színházi jegyszedővé változik hirtelen, s akinek satnyaságán Növényi Norbert próbál dolgozni egy edzőteremben, Király Viktor pedig táncórát ad.

Majdnem mindenki jobban járna, ha a TV2 privátim, kamerák nélkül intézné az önbizalomadást. Egyrészt ugyanannyi agysejtünk lenne, mint amennyi a műsor előtt volt, másrészt meg mert akkor legfeljebb csak a két lány nevetgélhetne az olykor kétségtelenül komikus dolgokat művelő alanyokon. Így viszont bárki megteheti, aki a lehetetlen időpont dacára a Macsólabort választja valamelyik vérben tocsogó sorozat helyett. És ha jóindulatúan naiv, a műsor végére kicsit még el is hiheti, hogy a lacipetik életében valóban beköszönt a boldogság, macsók lettek, „halleluja!”, hogy Zsidró Tamás kedvenc szavával éljünk.

Mégis: az egész alaptónus, a gyakran – talán önkéntelenül – lenéző stílbe forduló kommentárok miatt úgy tűnik, a két menő gádzsi csak bekenegeti a lúzert kis trendzselével, aztán megdobálja sármzizivel – amit alighanem lemos majd az első szürke hétköznap első szomorú esője.

Aminek még Audrey Hepburn sminkje sem tudna ellenállni.