Hatos Pál a Balassi Intézet új főigazgatója

Az intézményt eddig miniszteri biztosként irányító Hatos Pál tölti be augusztus 1-től a magyar kultúra külföldi terjesztéséért felelős Balassi Intézet főigazgatói posztját - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

Mint a tárca közleménye emlékeztet, az új intézményvezető július 9-én miniszteri biztosként kapta azt a feladatot, hogy a Balassi Intézet működését áttekintse, és új koncepcióját hét minisztériummal együtt kidolgozza.

A Balassi Intézet eddig elsősorban a magyar nyelv és kultúra népszerűsítését végezte, a kormány azonban az intézetnek az eddiginél bővebb, Magyarország nemzetgazdasági megerősítését is szolgáló küldetést szán a jövőben, ezért felügyeletét a kulturális tárca helyett júliustól a KIM-re bízta.

A minisztérium közlése szerint Hatos Pál jelentése sok esetben indokolatlan párhuzamosságokat, szervezeti széttagoltságot, illetve az egységes stratégia, koncepció és protokoll hiányát tárta fel a Balassi Intézetben, melynek oka az lehetett, hogy azt különböző elődintézmények több lépcsőben történő egyesítésével hozták létre.

"2002 után a Balassi Intézet működésének finanszírozása is jelentősen romlott" - állapította meg a jelentés, hozzátéve: az elmúlt három évben 822 millió forint forráskivonás történt, és az intézet az infrastruktúra tekintetében is súlyos helyzetet örökölt.

Hatos Pál tervei szerint szeptember 15-éig - kulturális és tudományos szakemberek bevonásával - elkészül a Balassi Intézet és háttérintézményeinek stratégiai terve, az intézet gazdasági átvilágítása, valamint a szükséges szervezeti változások is megtörténnek. Október végéig pedig elkészül a külföldi magyar intézetek hatékonyabb működtetésére vonatkozó javaslat is - áll a KIM közleményében.

Hatos Pál 1971-ben született. Az ELTE történelem-magyar szakán, illetve jogi karán végzett; pályáját a Budapesti Piarista Gimnáziumban tanárként kezdte. 1998 óta tanít az ELTE Művelődéstörténeti Tanszékén; meghívott előadó volt az Indiana University Magyar Tanszékén. Történelmi tárgyú monográfiái mellett több szakmai publikációja jelent meg, többek között a felsőoktatás modernizációja és nemzetköziesítése témakörében.

Kutatói munkája mellett Hatos Pál 2000-2001-ben az Igazságügyi Minisztérium EU-csatlakozás előkészítésével foglalkozó főosztályának jogi munkatársa volt, majd az Oktatási Minisztériumban dolgozott a felsőoktatási terület kabinetfőnökeként. Öt éven keresztül irányította a Magyar Ösztöndíj Bizottság Irodáját, s ehhez kapcsolódóan a magyar felsőoktatás külföldi népszerűsítésére létrehozott Campus Hungary kezdeményezést.

Az utóbbi négy esztendőben a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem kancellárja, a rektor igazgatási helyettese volt.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.