Hajléktalanokat vár a Katona

Hajléktalanokat lát vendégül december 27-én a Csendet akarok című produkciójára a budapesti Katona József Színház.

Együttműködik A Város Mindenkié csoporttal a Katona József Színház. A Város Mindenkié-csoportban hajléktalan és nem-hajléktalanok dolgoznak együtt a lakhatáshoz való jogért és a hajléktalanokat sújtó kirekesztés, kriminalizáció és előítéletek ellen.

A színház december 27-én Csalog Zsolt művét, a Csendet akarok címűt játssza, amelyet először 1998-ban, főiskolásként adott elő Fullajtár Andrea. Most is ő meséli el egyes szám első személyben egy vidékről Budapestre kerülő nő hajléktalanná válását, rosszul sikerült házasságát, munkahelye elvesztését, a fedél nélküli mindennapokat, a nyomorig taszító deklasszálódást.

Fullajtár Andrea szerint a hajléktalanság kérdését ma leginkább tehetetlenség és érdektelenség övezi, ezért fontos, hogy az emberekben tudatosítsuk ezt a problémát. Ez az előadás, a Katona és A Város Mindenkié csoport december 27-i akciója lényeges gesztus.

A Zsámbéki Gábor rendezte Csendet akarok keddi előadása utáni nyílt közönségtalálkozón az érdeklődők Fullajtár Andreával beszélgethetnek.


Csendet akarok című produkció
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.