Gerle János halálára

Megnézem a Gerlében. Az építészetért rajongók számára olyan egyértelmű fordulat ez, mint amikor azt mondjuk: megnézem a Preisichben, fölütöm a Siklóssy-t. Gerle János életműve a legbiztosabb fogódzó mindenkinek, aki az előző századforduló, a szecesszió vagy épp Makovecz Imre és köre építészetéről szeretne átfogó képet kapni – de akkor is, ha csak egy izgalmas részletkérdésre keresi a választ. Gerle János mindenről tudott mindent, és elképesztő precizitással, mégis olvasmányosan, élvezetesen írta meg.

Egyáltalán: hallatlan profi volt, akár szakcikket írt, akár érdeklődő amatőröket kalauzolt végig egy szívének kedves házon, de még akkor is, amikor baráti társaságban elragadta a hév, és még mindig csöndes hangon, de már lelkes csillogással a szemében mesélt valamiről, ami foglalkoztatta. Egyszer Budapest art deco házairól hallottam egy ilyen spontán előadását, tele adattal, szinte ívre komponálva, és lenyűgözve kérdeztem: Könyvet írtál erről? Mikor jön ki? Bánatosan vont vállat: Elkavartam valahol a céduláimat, sehol sem találom őket, nem lesz ebből könyv soha.

Nem is lett.

Gerle János építész, építészettörténész hatvanöt éves korában, kedd este meghalt. Akadt, aki tudta, hogy beteg volt, más csak utólag ébred rá, hogy milyen rég látta. De hát olvashattuk: például amikor tudományos alapossággal, pontokba szedve, mégis vehemensen, érezhető indulattal írt szigorú kritikát az egyik hetilap Makovecz Imre életművét értékelő cikkéről. Vagy amikor éppen lapunkban szállt síkra a Kerepesi temető védett sírjainak tervezett barbár pusztítása ellen, hatalmas vihart kavarva.

Lesz, aki ezekről az írásokról emlékezik majd rá. Mások a századforduló építészetét bemutató, nélkülözhetetlen könyvek szerzőjeként, megint más az Országépítő című folyóirat szerkesztőjeként, Makovecz eszméinek, épületeinek legértőbb méltatójaként. Tudni fogjuk, hogy szívós munkával ő dolgozta fel Ybl Miklós hagyatékát, hogy ő volt az egyik első, aki ráirányította a figyelmet a budapesti temetők pusztuló síremlékeire, részt vett a Nagy Budapest Törzsasztal megalapításában, a Budapest folyóirat újraindításában.

Nekem azonban mindig az fog róla eszembe jutni, amikor egyszer, egy hosszú autóúton egyszerre csattantunk fel, mert valaki bírálni merészelte a Harry Pottert. Egymás szájából kapkodtuk a szót, felidézve, milyen pontos is az ott olvasott társadalomrajz, mi mindent elárul a regényfolyam az angol iskolákról, milyen érdekesek a szimbólumok… Aztán egymásra nevettünk: két túlkoros rajongó. Ezt a pillanatot őrizni fogom, amíg élek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.