Gauguin vágta le Van Gogh fülét
1888. december 24-én az arles-i rendőrség vitte a helyi kórházba a vérző férfit. A művészettörténetbe úgy vonult be az eset, hogy a művész őrületi rohamában maga hajtotta végre a csonkítást - amely úgymond már előre vetítette hét hónappal későbbi öngyilkosságát. A legenda azóta számos könyv és művészeti alkotás témájává vált. Az 1930-as években Georges Bataille és Antonin Arnaud áldozati gesztusként írt róla, és azt a következtetést vonta le, hogy az őrület alapvető eleme a modern művészetnek. 1956-os Lust for Life című portréfilmjében Vincente Minelli ugyan magát az aktust nem mutatja, de a film szerint is Van Gogh (Kirk Douglas) követi el.
Mindazonáltal az alaposabb kutatások sohasem bizonyították egyértelműen ezt a változatot. Hans Kauffman és Rita Wildegans. a hamburgi egyetem kutatói nemrég megjelent könyvükben annak a véleményüknek adtak kifejezést, hogy a kitűnő vívóként ismert Gauguin volt az, aki híres veszekedésük során egy kardvágással lenyeste festőbarátja fülét - és Van Gogh azért hallgatott erről, hogy megóvja barátját a büntetéstől. Tézisük szerint Gauguin az esetet követő rendőrségi kihallgatás után ezért utazott vissza gyorsan Párizsba, kardját pedig a Rhone folyóba dobta. A fegyvert sohasem találták meg – de azt a borotvát sem, amellyel állítása szerint maga van Gogh vágta le a bal fülét (az utolsó Van Gogh-festményeken, a tükörhatás miatt, a jobb fül nem látható).
A két német szerző részletesen feleleveníti a festők drámai barátságának és szakításának történetét, rámutatva, hogy az öncsonkítás tézise főleg Gauguin változata alapján maradt az utókorra. Az ő visszaemlékezése tartalmazta azt, hogy miután barátja meghívására megérkezett a Lamartine-téri házba (amely elpusztult a második világháborúban), művészeti vitáik miatt a hangulat hamar feszültté vált közöttük.
A nevezetes december 23-i estén azon vesztek össze, hogy a művész szabadon alkothat-e, vagy csak a természet után. Gauguin közölte, hogy távozik, Van Gogh úgy látta, összeomlanak a baráti együttműködésükhöz fűzött reményei, kétségbeesésében kést rántott. Gauguin egy helyi szállodába menekült, az egyedül maradt van Gogh pedig maga ellen fordította a kést, egy újságpapírba csomagolta a levágott fület, és még este átadta egy ismerős prostituáltnak, majd hazatért. A szomszédok által riasztott rendőrség másnap talált rá félájultan saját bevérzett ágyában.
A német kutatók átvizsgálták a gyér korabeli forrásokat, a rendőri jelentést, újságcikkeket, és szerintük sokkal egyszerűbb a történet. A két művész egy Rachel nevű prostituált kegyeiért versengett, őt kísérték a van Gogh házától 300 méterre lévő bordély kapujáig. Szerintük van Gogh provokált, de Gauguin okozta a sérülését. Gauguint sokáig furdalta a lelkiismeret. Az affér után többé nem találkoztak. Nem sokkal volt barátjának halála után Tahitiba utazott, 1901-ben pedig napraforgókat festett egy fotelen – ami talán titkos tiszteletadás van Gogh emléke előtt.
Az amszterdami Van Gogh-múzeum szakértője, Louis van Tilborgh továbbra is az öncsonkítást tartja a dráma magyarázatának. Nina Zimmer, egy másik szakértő óvatosabb: „Talán igazuk van Kaufmannéknak, de nincs elég bizonyíték egyik változatra sem.”
