Fotós Esztergályos Cecília öltözőjében

Amikor a képet előkészítettük, nem tudtuk, hogy a Jászai Mari-díjas Esztergályos Cecília március 15-ére megkapja a Kiváló Művész kitüntetést. Régen járt már neki.

Valamilyen honlapon azt olvastam, hogy „Esztergályos Cecíliát a Família Kft. Ágicájaként ismerte meg az ország”. Nagyon nagy baj volna, ha így lenne! A tévésorozat 1991-ben készült, éppen tíz évvel az után, hogy a Népszabadság fotóriportere ezt a felvételt készítette róla a Thália Színházban lévő öltözőjében. Nem volt az rossz éve. Már túl volt a Kassák Lajos-regény adaptációjában (Egy ember élete) játszott szerepén, és nem sokkal később ő volt Miss Arizona a Thália Stúdióban bemutatott darabban, amelyben Rátonyi Róbert volt a partnere.

Ennek érdekességét az is adta, hogy az úgynevezett Pesti Broadway híres mulatóját, az Arizonát 1932-ben a Nagymező utca 20. alatt nyitotta meg Rozsnyai Sándor (őt játszotta Rátonyi) és felesége, Mici, azaz Miss Arizona. Ma ez a Mai Manó Ház, Magyar Fotográfusok Háza, a szomszéd épületben (Nagymező utca 22.) viszont most is a Thália Színház működik. (Miss Arizona történetét hat évvel később Sándor Pál filmre vitte Hanna Schygullával és Marcello Mastroiannival a két szerepben.)

De Esztergályos Cecília már 1981-ben is országosan ismert színésznő volt. Első ízben éppen húsz évvel azelőtt láthatta őt a közönség. Azt ajánlom az olvasónak, hogy feltétlenül tekintse meg a videómegosztón Szabó István 1961-ben készült, Te (Szerelmesfilm) című tízperces etűdjét. 

Szinte semmi mást, mint az akkor 18 éves pécsi táncosnő arcát és mozgását veszi ennyi ideig a kamera. Mintha a későbbi nagy rendező a francia újhullám életigenlését sűrítette volna bele abba a mosolyba, amellyel több mint 50 évvel később, ma is elbűvöli a közönséget, ha színpadra lép.

A tánccal hamar fölhagyott, elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, és 1968-tól pesti színésznő lett belőle. Az egyik fő közreműködője volt Kazimir Károly különös színházi kísérlete sikereinek. Az azonban, amit maga a rendező „népművelő színháznak” nevezett, nem kedvezett annak, hogy vibráló egyéniségét, különös szépségét a világ drámairodalmának legnagyobb szerepeiben juttassa érvényre.

Nagy szerencse, hogy még a főiskolás évek előtt Markos Miklós Tücsökjében, majd a hetvenes évek végén Szörény Rezső BUÉK!-jában és Gothár Péter Ajándék ez a nap című filmjében megmutathatta tehetségét.

De amit mindenkinek látnia kell, aki érdeklődik a pályafutása iránt, az egy kis szerep Sándor Pál korszakos filmjében, az éppen 40 éve készült Régi idők focijában. Esztergályos Cecília a nagyvilági nő, akinek az a feladata, hogy Vallayt, a kapust, aki a Csabagyöngye csapatának legértékesebb játékosa, elcsábítsa profi futballistának. A fiú szerelmesét, a vajas kenyeres lányt a később filmrendező Szabó Ildikó játssza. Az ő nem egészen kétperces duettjüknél többet-jobbat a női természetről kevesen tudtak megmutatni a filmvásznon, ha egyáltalán tudott valaki valaha! (A jelenet 6 perc 34 másodpercnél kezdődik.)

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

 


 

Esztergályos Cecília öltözőjében (1981)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.