Mintegy mellékesen filmeket is vetítettek

MTI - Beliczay László

A legélesebb filmpolitikai vita (inkább demonstráció) szombat délelőtt zajlott a pesti Uránia moziban „a magyar film helyzetéről”. Ezen ismét szerepelt Ulrich Gregor tekintélyes német filmtörténész, aki előző nap a cannes-i és a berlini nemzetközi fesztivál igazgatóival együtt ugyanitt hitet tett a koronként megújuló magyar művészfilm folytatása mellett. Gregor, aki a hetvenes évek közepétől kísérte figyelemmel a magyar filmesek nyugat-berlini szerepléseit Elek Judittól a többi között Mészáros Mártán, a Dárday–Szalai szerzőpároson, Bódi Gáboron át Jancsóig, a legutóbbi fölfedezettként Fliegauf Benedeket említette, akinek friss munkáját néhány nap múlva már a fesztivál versenyében mutatják be. A német szakember fölhívta a figyelmet arra az elgondolkodtató tényre is, hogy megcsappant a magyar film hazai közönsége, ám hozzátette, a kísérletező művészfilmeket továbbra is támogatni kell, mert ezek nélkül az egész filmkultúra elsorvad.

Gregor előadását az idősebb és a középgenerációhoz tartozó hazai filmrendezők felszólalásai követték, a többi között Dárday Istváné, Elek Judité, Mészáros Mártáé, Zsigmond Dezsőé, Sopsits Árpádé, Papp Gábor Zsigmondé, Szomjas Györgyé. Többen úgy vélték, a fiatal nemzedék képviselői azért maradtak távol, mert félnek. A bírálatok éle arra irányult, hogy a Fidesz-kormány megszüntette a Mozgókép Közalapítványt, és rábízta a játékfilmgyártást a Magyar Nemzeti Filmalapra (MNF), a többi műfajét pedig a Médiatanács kuratóriumaira. Szorgalmazták a társadalmi valóságra reflektáló nemzeti filmgyártás hagyományának folytatását (a filmes amerikanizálódás ellenében); emlegették az önálló műhelyek, különösen az egykori Balázs Béla Stúdió hiányát; követelték valamennyi műfaj és az egész hazai filmkultúra, benne a szaksajtó, az oktatás többcsatornás támogatását, beleszólást az állami filmfinanszírozásba.

Elhangzott, a hazai rendezők szakmai szervezete nemrég kérte az MNF-től, vehessen részt képviselőjük a pályázatokat elbíráló döntőbizottságban, amire azt a választ kapták, küldjenek be húsz (!) nevet, a filmalap majd kiválasztja a neki megfelelő „megfigyelőt”. A vitán megjelent Andrew G. Vajna filmes kormánybiztos csupán annyit mondott, „meg kell emésztenie” mindazt, amit hallott, majd távozott. Érdemben Havas Ágnes vezérigazgató válaszolt. Bejelentette, már a negyedik filmgyártási támogatást is megítélték (Kenyeres Bálint Tegnap című filmtervére), így már két első filmest támogatnak, a fia­tal filmeseknek tehát semmi félnivalójuk nincs, és az eddig elfogadott terveket nem lehet amerikanizálódással vádolni. „Mi is a filmszakmához tartozunk, és nem ellenségek, hanem barátok vagyunk” – tette hozzá.

Bármily furcsának tűnik is ezek után, filmek is voltak a filmszemlén. Vagy a korábbi finanszírozási rendszerben készültek, vagy akkor indultak el, némelyek befejezéséhez pedig a mai pénzosztók is hozzájárultak. Ilyen mindenekelőtt Szabó István adaptációja Szabó Magda Az ajtó című regényéből. Mesterek – mindenekelőtt a rendező és az operatőr Ragályi Elemér – keze nyomát viseli, és két kiváló színészi alakítást láthatunk benne (Helen Mirrenét és Martina Gedeckét). A művet sokan el tudnák képzelni akár a berlini fesztiválon is (Fliegauf mozija mellett), de az ottani illetékesek másként látták. Nálunk márciustól vetítik a mozik. Ugyancsak nagy műgonddal megalkotott, erős benyomást keltő Deák Krisztina Aglaja című filmje, amely egy kolozsvári magyar kislány és cirkuszos családja kalandozásáról szól Nyugat-Európában. Többen dicsérték Cserhalmi Sára ügynökfilmjét is (Drága besúgott barátaim), amelyben a főszerepet a rendező apja, Cserhalmi György játssza. Nagy tehetséggel végigvitt, nagyjátékfilm hosszúságú „klipfilmjében” (Final Cut – Hölgyeim és Uraim) Pálfi György a filmtörténet szerelemről szóló darabjaiból vágott össze egészen rövid részeket úgy, hogy egy teljes „történetet” kerekített ki. A témába vágó filmes közhelyek gyűjteménye harsány kacajt fakaszt.

Ám ha az idei „fapados” szemle legjellemzőbb alkotásait akarjuk említeni, két „nulla költségvetésű” szkeccsfilm (vázlatfilm) kerülhet szóba. A Tarr Béla fölkérésére készült Magyarország 2011 című opusban tizenegy rendező viszi vászonra benyomásait az elmúlt esztendőről – eltérő dramaturgiai sikerrel. A groteszk és csúfondáros gesztusok vagy a kemény realista képi fogalmazványok közvetve-közvetlenül aktualizálnak, a lepusztulásról szólnak. Kevésbé homogén, de izgalmas képsort láthattunk a Magyar Dokumentumfilm Rendezők Egyesülete tucatnyi tagjának olyan dokutöredékeket is tartalmazó összeállításában (Töredékek), amelyekből kerek művek készülhettek volna, ha az elmúlt két évben működik a filmfinanszírozás. Végül is ez a rendhagyó szemle ezt akarta bemutatni: milyen volna, ha…

Kapcsolódó cikkek: Produced by Tarr Béla: Szabad, de rossz | Tarr Béla külföldi erősítéssel küzd a Vajna-rendszerrel | Tiltakozik a Magyar Filmművészek Szövetsége | Az ámokfutásnak véget kell érnie | Fábry botránya a filmszemlén