Ne feledjük, a Robert Redford által életre hívott fesztivál nem a biztos receptekből (és a stúdiók büdzséjéből) készültmozik versenye, hanem a számos pénzt kockáztató függetleneké, akik számára egy-egy disztribúciós szerződés az egyetlen sikerlehetőség. Éppen ezért a Sundance egyedi fi lmes rendezvény, olyan művek seregszemléje, melyeknek a nemzetközi karrierje még hátravan. Ha van egyáltalán. Ennek feltétele, hogy egy-egy terjesztő cég fantáziát lásson egy-egyműben. Ezért tulajdonképpen érthető, hogy a vetítések előtti, egyre hosszabbnak tűnő várakozásokban az üzleti cikkek a legfőbb témái a beszélgetéseknek. Nemcsak a konkrét akvizíciók miatt, hanem a kérdés globális volta miatt. Hol a helye manapság egy olyan filmnek, amely nem bombabiztos zsánermozi kipróbált sztárokkal? Nem biztos, hogy a moziban. Legalábbis a számok ezt mutatják: egyre kevesebb értékes mű jut el a multiplexek vetítőibe.

A legnagyobb „mozgolódás” a Ben Lewin rendezte The Surrogate című művet kísérte, mely valóban a az amerikai filmek versenyének talán legerősebb darabja volt. Nem véletlen: a nyakától lefelé mozgásképtelen író és újságíró, Mark O’Brien (a filmben John Hawkes) élete „hálás” téma, melyet teljesen kiaknázott fikciós filmjében a rendező. A mű „hőse”, O’Brien, a harmincas évei végén kezd el foglalkozni a szexszel, és igyekszik meglépni a lehetetlent. Ebben fizikailag a gyakorló szexterapeuta (Helen Hunt) segíti, lélekben pedig egy katolikus pap (William H. Macy).

Nem vitás, a mű erősen feszegeti a szexualitás mind a mai napig tabu voltát, noha humorral teli (mely elsősorban O’Brien személyiségéből fakad), mégis letaglózó dráma, amely igen hatásos, s mégis ízléses. A kritikusok szerint a jövő évi Oscar-díjak nagy győztese debütált most a Sundance-en. Nem kétséges, ez könnyen előfordulhat, de az is biztos, hogy John Hawkes, az indie-k Marlon Brandója már tényleg megérdemelné az aranyszobrocskát. Ezért biztosanmindentmegteszmajd a Fox, hiszenmár köztudott, hogy a premiergála másnapján megvették a jogokat, szakmai források szerint több mint hatmillió dollárért. Nem mellékesen, a Fox lecsapott a verseny másik remekművére, a Beasts of the Southern Wildra is.

Versenyen kívül nem csak a fiatal tehetségek „dobbantanak” a Sundance-en, hanem a „nagymesterek” független (fi nanszírozású) produkciói is megpróbálnak ezen a csatornán keresztül érvényesülni: idén talán a legnagyobb név a brit Stephen Frears volt, aki a Lay the Favorite című komikus bűnfilmet hozta el Park Citybe. No meg persze a sztárokat: Bruce Willist, Catherine Zeta-Jonest és a mű abszolút főszereplőjét, Rebecca Hallt. A legális és illegális bukmékerekről szóló, igaz történeten alapuló mozit a kritika vegyesen fogadta. Az viszont biztos, hogy Rebecca Hall sosem volt ilyen szexi: az eddig csupa elit és értelmiségi szerepeket alakító Hall remekül hozza a kicsit „egyszerű”, sztriptíztáncosnőből feltörekvő „bookie” figuráját. Ez egyébként szemmel látha tóan nem hatotta meg az árakat a tavalyi fesztiválon igencsak felverőWeinstein Companyt, amely idén nem szórta a pénzt.

Szakmai pletykák szerint Harvey Weinstein mintegy kétmillió dollárt ajánlott az amerikai forgalmazásért, de az üzlettől elállt, mivel pont a kétszeresét kérték az eladók. És hogy mennyire kiszámíthatatlan az üzlet és a piac, azt fényesen bizonyította, hogy egy másik cég több mint egymillió dollárt fizetett a Katie Aselton főszereplésével és rendezésében készült, Black Rock című horrorért. Persze tudjuk, a Fűrész-széria is innen indult világhódító útjára, vagyis a horror nem túl nagy, de stabil üzlet, viszont a Black Rock nevetséges mozi (három csaj csap össze három őrült exkatonával egy lakatlan szigeten), mely felsorakoztatja a világ összes filmes kliséjét. Lehet, hogy ettől lenne mégis jó?