Felújítják Pozsony legrégibb hídját

Még az idén nyáron megkezdődik Pozsony legrégibb, mindmáig álló hídja, az Öreg híd felújítása.

Pozsony legöregebb hídját mintegy három évvel ezelőtt biztonsági okokból zárták le a közúti forgalom előtt. Bár a felújítási munkálatok 2010-ben megkezdődtek, azokat egy évvel később félbeszakadtak, azóta a híd csupán a gyalogosforgalom számára hozzáférhető.

A pozsonyi Öreg híd aktuális látványterveit, valamint a felújítással kapcsolatos elképzeléseket a napokban tette közzé a város önkormányzata. A híd 68 millió eurós beruházással (ebből közvetlenül 35 millió eurót költenek a hídra), jórészt európai uniós alapokból újul meg, így az EU megkötései miatt legkésőbb 2015 végéig kellene elkészülnie. Az önkormányzat ennél korábbi időponttal számol, terveik szerint a felújítási munkálatok legkésőbb idén júliusban megkezdődnek, és 2015 nyarára be is fejeződnek.

A híd a felújítást követően nemcsak látványában, hanem kihasználtságát illetően is megváltozik. A híd mindkét oldalán egy csaknem öt méter szélességű sétányt alakítanak ki, középső szakaszán pedig a közúti forgalom helyét villamossínek veszik át. A megvalósítást követően Pozsonynál először fogja összekötni villamosforgalom a Duna két partját, azaz a régi városrészt és Ligetfalut (Petrzalka), illetve az ottani lakótelepet, amely a legnagyobb a régióban, de tömegközlekedéssel egyelőre csak autóbusszal megközelíthető.

Az Öreg híd felújításának tervei az 1990-es évek végére nyúlnak vissza: akkor derült ki, hogy az építmény jelenlegi, még az ötvenes években készült tartószerkezete renoválásra szorul. Később a híd egyik tartópillérébe egy folyami hajó ütközött, ez is siettette a munkálatok megkezdését, azok mégis tovább késtek. 2008-ban a hidat részben lezárták a forgalom elől, ezt követően már csak a tömegközlekedés autóbuszai használhatták 2010 májusáig, amikor az építményt kritikus állapota miatt teljesen lezárták, és már csak gyalogosok mehettek át rajta.

A mostani Öreg híd elődjét, a Ferencz József hidat 1890-ben adták át a forgalomnak, később többször átnevezték, a második világháború végén a visszavonuló német hadsereg felrobbantotta. Romjain épült újjá az akkor Vörös hadsereg hídjának nevezett építmény, amely a rendszerváltás óta az Öreg híd nevet viseli.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.