Bíró Tamás akkor találta ki Birolandot, amikor négyéves unokájának ajándékot keresett, de nem talált olyat a boltban, amit szívesen a kezébe adott volna. Azt gondolta, majd ő készít neki kreatív játékot. Elővette a lombfűrészt, és kisebb-nagyobb elemeket vágott ki fából. Az egyes darabokból aztán már a gyerekkel együtt raktak össze különböző figurákat: zsiráfot, szarvast, rénszarvast, szamarat, lovat, tevét, elefántot, békát, pávát, békát - egész állatkertet. Aztán jöttek a bohócok, kezükben hangszerrel, a várépítő játék, majd az autós - guruló kerekekkel. Később a nagypapa le is festette az egyes darabokat. Elkészült Biroland, amely 2002-ben a IV. Genius Nemzetközi Találmányi Kiállításon Genius-díjat nyert. Ezt követte később egy másik Genius-díj egy másik találmányáért.

A most 72 éves Bíró Tamás 8-10 éves lehetett, vagyis pont annyi, mint a körötte játszó gyerekek, amikor már egészen virágzó kis biznisze volt Szolnokon, ahol egyébként született. Fából, lombfűrésszel Walt Disney figurákat készített, fogta őket, és apja után ment a vállalati rendezvényekre, ahol a beosztottjainak meg a főnökeinek két forintért árulta darabját. Szép, nagy bársony tárcába gyűjtötte a pénzt. Mégse lett se üzletember, se játékgyáros. Villamos-, majd gépészmérnök diplomát szerzett, feleségül vette gyerekkori szerelmét, akivel Nyíregyházára költözött, mert itt az erőműben az állás mellé szolgálati lakást is kínáltak. Két gyerekük már kirepült, de ők ma is ugyanott élnek, meg sem fordult a fejükben, hogy másik lakásba költözzenek. Szívesen és sokat utaznak, de a családi fészek csak egy lehet. Tucatnyi szabadalma van (az egyik a madarakat óvja az áramütéstől a villanyoszlopokon), idejének nagy részét ezek menedzselésével tölti. Meg fest. Épp a napokban nyílt kiállítása.

Utazásaik során mindenütt vesznek egy babát, bábot vagy bohócot, ezek vannak a székeken, polcokon, falakon - az egész lakás olyan, mint egy játékbolt. A fából faragott Biroland ide már nem is fér, a picében őrzik, kartondobozokban. Már ami a kollekcióból megmaradt. Mert elhordják! - mondja félig mosolyogva, félig dohogva a feltaláló. „Csak megmutatom a gyereknek, aztán visszahozom" - szokták mondani látogatói, de sosem hozzák vissza. Leszámítva egy kis barátját: ő minden héten eljön az apukájával, visszahozza, amit az előző héten elvitt, és választ egy másikat. Közben eldiskurálnak a világ dolgairól, meg arról, mi mindent lehet még összeszerelni a fadarabokból.

Pár csavar kérdése, és a szarvas átváltozik lóvá, szamárrá, zebrává; a páva szárnytollai, mint a legyező, szétterülnek a feje fölött. Bíró Tamás soha nem forgalmazta a játékait, de mikor kiállításokra hívták, pár dobozzal mindig készített. Meséli, volt, hogy este csörgött a telefon, mert orra bukott a zsiráf. Akkor állítsa fel, apuka! - felelte ilyenkor Bíró Tamás, de legközelebb már talpat is vágott a zsiráf alá - kiküszöbölendő a statikai problémát. Előfordult, hogy máskor azért telefonált az apuka, mert elgurult egy csavar, és nem tudta, mitévő legyen. Ott a másik, az pont olyan - hangzott a válasz. A feltaláló szerint egyébként az nem is igazi játék, amelyiknek minden darabja megvan. - Ha egy játék hiányos, annál jobb - mondja Bíró Tamás -, mert abba már beleköltözött az élet.

Bíró Tamás dossziéja tele van játéktervekkel, rajzokkal. Sőt, írt két meséskönyvet is, saját rajzaival illusztrálva - a szereplők egytől egyig Biroland lakói. Csak nincs, aki kiadná. Elárulja, hogy ő rendezte be pár éve a nyíregyházi könyvtár gyerekcentrumát. A játéktár akkori vezetőjével azt tervezték, innen ugyanúgy kölcsönözhetik majd a gyerekek a játékokat, mint a gyermekrészlegről a könyveket. Ez füstbe ment, és sajnos, az ugyancsak jó ötletnek tűnő játékstúdió terve - ahol Biroland tovább épülhetett volna - is egy helyben toporog. A műhely berendezése - az asztal, rajta minden gép, ami a formák kiszabásához szükséges - ott dekkol a könyvtár egyik garázsában. Nincs, aki folytatná, akinek átadhatná, amit elkezdett. Csak találna valakit, szívesen odaadná neki az egészet.

Búcsúzóul, amikor elhelyezkedik kedvenc foteljében, és a fotó kedvéért néhány játékot az ölébe vesz, csak megkérdezem: aztán szokott-e a bábukkal beszélni. - Hát olyan hülye azért nem vagyok! - szívből nevet, és magához öleli a rénszarvasát állva hajtó Mikulást.