Esterházy-díj: az első forduló eredménye

Sikeresen lezárult a harmadszorra meghirdetett Esterházy Művészeti Díj «sponsored by UNIQA» pályázat első fordulója. A független szakmai zsűri 196 pályázóból választhatta ki a továbbjutókat, akik közül november 3-án kikerülnek az idei győztesek. Az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás 2013. november 28-án, a Szépművészeti Múzeumbanban lesz. A továbbjutó pályázók válogatott műveiből rendezett kiállítás 2013. november 29-től 2014. január 5-ig lesz látható a Szépművészeti Múzeumban.

A 2009-ben megalapított Esterházy Művészeti Díj «sponsored by UNIQA» célja a fiatal, tehetséges magyar művészek felkarolása és pályafutásukon való elindítása. Az egyenként 5000 euróval jutalmazott díjat kétévente, minimum kettő és maximum három 40 év alatti magyar festőművésznek ítéli oda a független szakmai zsűri. A korábbi győztesek – Horváth Dániel, Siegmund Ákos és a Borsós Lőrinc Brand, Király András, Szabó Ábel, Karácsonyi László Attila - alkotói munkásságát az alapítvány azóta is figyelemmel kíséri.

Idén harmadszorra osztják ki a díjat, a művészek májustól kezdve pályázhattak a www.esterházy-művészeti-dij.hu internetes portálon, az második fordulóba továbbjutó művészek névsorát október 21-én választotta ki a szakmai zsűri.

A díjra jelölt művészek: Batykó Róbert, Bene Zsuzsanna, Csató József, Frank Józsa, Fridvalszki Márk, G. Horváth Boglárka, Galambos Áron, Győrffy László, Hatházi László, Hámori Anett, Jagicza Patrícia, Jakatics-Szabó Vera, Kaliczka Patrícia, Karsai Dániel, Kis Róka Csaba, Kovács Olívia, Nagy Zita, Nádas Eszter, Nemes Márton, Pintér Gábor, Szabó Klára Petra, Szinyova Gergő, Töttös Kata, Zékány Dia.

Az ünnepélyes díjátadás 2013. november 28-án, a Szépművészeti Múzeum Barokk csarnokában lesz. A zsűri által kiválasztott műalkotások az ION-Piramisban lesznek láthatók november 29-től január 5-ig.

A kortárs művészet támogatása az ESTERHÁZY CONTEMPORARY program keretében az Esterházy család egészen a XIX. századig végzett mecénási és műgyűjtő tevékenységének folytatása. Az Esterházy Alapítványok ezért évek óta különféle módokon, például modern épületek építtetésével, fiatal zenészek vagy művészek pártolásával, támogatják a kortárs művészetet. Ezt a hagyományt folytatva az alapítvány magyarországi kulturális tevékenységének egyik legjelentősebb elemeként kerül kétévenként kiosztásra az Esterházy Művészeti Díj, „sponsored by Uniqa”.

Az Esterházy Magánalapítvány a kezelésébe tartozó jelentős műemlékeknek, kastélyoknak és váraknak, valamint az azokban található gyűjteményeknek köszönhetően Ausztria egyik legfontosabb magánkézben lévő kulturális intézményévé vált.

Zsűritagok:

Dr. Hegyi Lóránd, zsűrielnök, a Musée D'Art Moderne de Saint-Étienne főigazgatója
Dr. Alexander Tolnay, független kurátor, 1995-2008-ig a Berlini Kunstverein igazgatója,
Niklai Judit, kurátor, a Blood Mountain Alapítvány alapítója és igazgatója,
Fenyvesi Áron, kurátor, műkritikus, a Trafó Galéria vezetője,
Rieder Gábor, a Flash Art Hungary főszerkesztője,
Vitus Weh, az Esterházy Magánalapítvány művészeti tanácsadója,
Dr. Ottrubay István, a díj alapítója, az Esterházy Magánalapítvány vezérigazgatója,
Othmar Michl, a díj szponzora, az UNIQA Magyarország Zrt. vezérigazgatója.

 

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.