A hazaköltözésemnek kizárólag a szubjektív közérzetem volt az oka. Fizikailag itt érzem jól magamat
Fotó - MÜPA - Fölért a csúcsra? Szeptemberben összeszaladt a világ, hogy Velencében átadhassák önnek az Arany Oroszlánt.

- A díj, az jó. Megtiszteltetés, de azért nem az a csúcs.

- Azért jó év volt?

- Jó. Elég sűrű. A jövő év is sűrű lesz, aztán 2013-ban egy évig nem dirigálok, erre már nagyon régóta készülök.

- Létezik hierarchia a zenei tevékenységek között? Mondjuk, hogy alul vannak az énekesek, aztán jönnek a hangszeresek, a karmesterek és a piramis teteje a zeneszerző?

- Nem. A sínek egymás mellett futnak.

- Akkor melyik a fontosabb az ön számára, a vezénylés vagy a komponálás?

- Egyforma. Időben is úgy osztom be, hogy hat-hat hónap jusson mindkettőre.

- És be tudja állítani az ihletet: most kell alkotnom, amikor időm van rá?

- Ez olyan, mint a filmforgatás. Ha kedden reggel fél négykor van a forgatás, akkor ott kell lenni. Az időszorítás nagyon sarkalló is lehet, rá lehet szokni, de előbb meg kell tanulni. Ha a dirigálás és a komponálás együtt fut, mindent elő kell készíteni. Egy mű vezénylésére is két-három évre előre készülök, attól kezdve, hogy megkapom a felkérést, eldöntjük a műsort és jön a szervezés, próbatervek, kottaanyag. Vannak repertoár dirigensek, akik a világban utaznak, és esetleg pénteken szólnak nekik, hogy hétfőn kell vezényelniük valamit – de nálam ilyesmi nem fordul elő. Csak kivételes alkalommal. Boulez nemrég kénytelen volt lemondani egészségügyi okokból néhány koncertet, és azt a repertoárt csak én tudtam átvenni. Ilyenkor hívnak, és ugranom kell, mert más megoldás nincs. De ez egyedi eset volt.

- A komponistát ezek szerint nem zavarja a karmester. De a karmestert időnként biztosan zavarja a vele egy testben élő komponista.

- Inkább fordítva. A komponáláshoz tiszta agy kell, hogy ne azt írjam, amit hallottam. Ha nagyon hasba vágó művet vezényelek, két hétig tart, amíg elfelejtem.

- Két hétig?

- Addig tart, amíg lecseng. De vannak ebből a szempontból kimondottan egészséges művek és szerzők is, akik fizikailag és mentálisan rendbe hoznak. Stravinsky, Bartók, Ives, Varése. Ha Webernt vezényelek, attól teljesen kitisztul a fejem.

- De a karmesterség nagyszerű állás, biztos kereset, nagy elismerés. Zeneszerzőnek lenni keserű kenyér lehet.

- Visszakérdezek: nálunk miért a klasszikus kortárszene a művészetekben a nemecsek? Kár, hogy a magyar zenei életben nem jelenik meg semmi információ arról a nagyon gazdag kortárszenei tevékenységről, amely a világban zajlik. A kortárs irodalomban itthon is természetes, hogy széles körben olvassák, a kortárs galériák iránt nagy az érdeklődés, a színházak jól működnek, nekem meg gyakran fölteszik a kérdést, mit szólok ahhoz, hogy a közönséget nem érdekli a kortárs zene. Dehogynem! Nekem sem zeneszerzőként, sem karmesterként nincsenek negatív tapasztalataim. Ahol én dolgozom a világban, ott telt házak vannak. Berlinben három koncertünk volt ugyanazzal a programmal, Bécsben négy. A Wien Modern záró koncertjét vezényeltem, a feleségemnek állnia kellett, mert nem volt hely. Az élő zeneszerzők elismerése ott teljesen természetes, ők jelentik a jelent, a mi korunkat. Minden fesztiválnak van kiválasztott zeneszerzője vagy csoportja, együtt az előző korok klasszikusaival, mint egy jó családban. Különböző korok és kultúrák kommunikálnak egymással.

Eötvös Péter: Ha nagyon hasba vágó művet vezényelek, két hétig tart, amíg elfelejtem
Forrás - MÜPA - A világban javult a helyzet, ugye? Mert azelőtt elképzelhetetlen volt, hogy, mondjuk a Metropolitan Opera egy évadban két élő szerző művét is közvetítse a világnak.

- Én vagyok az élő példa, hogy mennyit javult a helyzet: a felkéréseimnek körülbelül az egyharmadát tudom teljesíteni.

- Ennek fényében nem érzi úgy, hogy kicsit elkapkodta a hazaköltözést?

- Nem, nem, nem. A hazaköltözésemnek kizárólag a szubjektív közérzetem volt az oka. Fizikailag itt érzem jól magamat. 

- Alkotói szempontból volt rá szüksége?

- Inkább a magyar nyelv és a színházak miatt. Évtizedekig voltam külföldön. A németet jól értem és beszélem, a franciát kevésbé, és nem eléggé ahhoz, hogy mindent értsek egy színházi előadásban. Hollandiában tíz évig éltem, de nem tanultam meg a nyelvet. Amikor lejárt a szerződésem, menni akartam tovább, gondolkodtam, hogy merre lépjek, és rájöttem, hogy haza akarok jönni.

- Amióta itthon él, hány magyar zenekar kérte föl komoly szándékkal, hogy írjon számukra új művet?

- A Fesztiválzenekar beszállt volna a Csellóversenybe, de túl soknak találták a megrendelő zenekarok számát. Azt a művet ugyanis öt külföldi zenekar rendelte közösen, és a Fesztiválzenekar nem akart a hatodik lenni. A Nemzeti Filharmonikusoktól nem jött ilyen felkérés.

- Talán a Nemzeti Filharmonikusok a fejlődés egy korábbi fázisában vannak, még építeni kell a zenekart.

- Megítélésem szerint az ország vezető zenekaraként fontos lenne, hogy ne csak a nemzeti, hanem a nemzetközi kortárs repertoár is rendszeresen megjelenjen a palettáján. Ez már a legnagyobb nyugati filharmonikus zenekaroknál is természetes része a műsorpolitikának.

- Miért van az, hogy az embert a zenénél mindig az utókor izgatja? Mindig azt kérdezzük: fogják-e ezt vajon ötven év múlva is játszani?

- Jobb lenne, ha a jelenkor izgatná. A műveket a jelenben kell rendszeresen játszani, és akkor kiderül, hogy megmaradnak-e vagy eltűnnek. A klasszikus zenetörténet egy folyamat. Minden mai kompozíció a múltból jön, és magában hordja a jövőt. Mint az élet. A zene kommunikáció, egy nyelv, egy világnyelv, de azt is tanulni és gyakorolni kell, mint minden nyelvet. Vannak benne egyszerűbb mondatok, vannak komplikáltabbak is, amit esetleg többször is meg kell ismételni, sőt elgondolkozni az értelmén. Hibának tartom, ha azt hallom, hogy „elmondja a zene nyelvén”. Melyik zene nyelvén? A különböző zenei műfajok mindegyike egy-egy másik nyelv, esetleg ugyanazt mondják el más nyelven. Ugyancsak hibás azt gondolni, hogy a kortárs megöli a klasszikust, a klasszikus a dzsesszt, a dzsessz a popzenét vagy fordítva. Senki nem öl meg senkit. Ma a zenében bábeli állapotok uralkodnak, van minden és mindenből rengeteg. A különféle zenék nem egymás ellen vannak. Mindet játszani kell, köztük a kortársat is. Csak így lehet értő közönséget nevelni.

- Milyen áldozatokra volna hajlandó ezért? Mondjuk egy fél 8-kor kezdődő koncert előtt hétkor odamenne, és elmagyarázná a közönségnek, hogy mikor mire kell figyelnie, melyik hangot miért írta?

- Egy focimeccsen sem történhet meg, hogy kezdés előtt kijön egyedül a középcsatár, és elmagyarázza, hogy a labda gömbölyű. Csapatsport. Akkor lenne értelme, hogy kimenjek a pályára, ha van pálya és van 10 másik élő komponista. Nekiállunk játszani, és ha 11-en vagyunk a pályán, akkor már a közönség nyer.

Kapcsolódó cikkek: El a kezekkel Christoph von Dohnányitól! | Fáy Miklós: Welcome Home! | Az iskolások választása | Zeneakadémia: hungarikum végveszélyben? | Csak az időjárás-jelentést nézem meg