|
Nemcsak azt gondolom, hogy a világ egy óriási színház és benne komédiás minden ember, hanem mindenekelőtt azt gondolom, hogy a színház nem más, mint egy kicsinyített világ. A színész pedig egy olyan lény, akiben sűrített módon mutatkozik meg az emberi lényeg, ideértve annak szövevényes belső energiarendszerét" - fogalmazott.
A tíznapos fesztivál versenyprogramjában tizenkét társulat tizennégy produkciója szerepel, de a közönséget mintegy 180 off-programra, azaz koncertekre, kiállításokra, s egyebek mellett közönségtalálkozókra is várják.
|