Meghalt Xantus János

Ötvenkilenc éves korában, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt Xantus János filmrendező, aki a nyolcvanas években vált generációjának megkerülhetetlen mesterévé.

1979-ben rendező szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Makk Károly osztályában. A Balázs Béla Stúdióban készült rövidfilmjei után, 1983-ban rendezte Eszkimó asszony fázik című első játékfilmjét, amelyben az akkori ellenkultúra több jeles személyisége szerepelt: a főhős a Trabant együttes énekesnője, Méhes Marietta volt. A film azonnal kultikussá vált és tette rendezőjét. 1988-ban készült a Rocktérítő című dokumentum-játékfilm Pajor Tamással, a Neurotic frontemberével a középpontban. Pajor a forgatás alatt tért meg és lett a Hit Gyülekezet tagja, valamint a keresztény rockzene hazai meghonosítója. 1991-ben készült a Szoba kiáltással című nagyjátékfilmje.

1992-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola közkedvelt tanára volt. Egyebek mellett filmes nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozott. Több tanítványával együtt dolgozott kisfilmeken, például a Meskó Zsolt forgatókönyve alapján készült Morel fiú rendezője volt 1999-ben. Az utóbbi időben nem kapott lehetőséget nagyobb mozifilm rendezésére, főleg dokumentumfilmeket és filmjátékokat rendezett. Etetés című játékfilmjét 2009-ben az interneten mutatták be.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Munkásságát több díjjal is elismerték. Megkapta a tours-i fesztivál nagydíját (1980), a filmszemle elsőfilmes díját (1984), a belfort-i fesztivál két nagydíját (1984), a Figueira da Foz-i fesztivál díját (1984), 1988-ban pedig Balázs Béla-díjjal is kitüntették.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.