A basszistát életének hatvannegyedik évében, váratlanul érte a hálál a svájci Zürich városában. Bartók hősének, a Kékszakállú hercegnek világszerte elismert életre keltőjét a Magyar Állami Operaház Budapest saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Az 1947. január 1-jén született Polgár László a világ legismertebb operaházaiban szerzett elismerést különlegesen mély basszusával. A Grammy-díjas operaénekes 1991 óta volt a Zürichi Opera tagja, és egy ideje megbecsült tanára a ház tekintélyes stúdiójának.

Hangját a kritikusok sötét árnyalatokban gazdagnak és bársonyosnak tartották. Az operairodalom számos basszusszerepében nyújtott emlékezetes alakítást. Ezek közé tartozott Mozart A varázsfuvola című művének Sarastro szerepe, Verdi Don Carlos című operájának II. Fülöpje, az olasz komponista Rigoletto című darabjának Sparafuciléje, valamint Wagner Parsifaljának Gurnemanz szerepe. Világszerte nagy sikerrel énekelte Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operájának címszerepét.

Pályafutása során fellépett többek között a milánói Scalában, a londoni Covent Gardenben, a Salzburgi Ünnepi Játékokon, Los Angelesben, Firenzében, Bolognában, illetve rendszeresen szerepelt a bécsi Állami Operaházban.

Egy alkalommal úgy fogalmazott, a sokat méltatott bársonyos hangját születésével kapott ajándéknak tartja, megjegyezve: a tehetség önmagában kevés, és megvan az a veszélye, hogy az embert ellustítja. A sikeres pályához a tehetségen és szorgalmon kívül a szerencsét is nélkülözhetetlennek tartotta, az állandó megújulás híve volt.

A délnyugat-magyarországi Somogyszentpál faluban született Polgár László a Budapesti Zeneművészeti Főiskola elvégzése után 1973-tól a Magyar Állami Operaház magánénekese volt. 1991-ben fogadta el a Zürichi Operaház felkérését, és a társulat tagja lett.

Rangos szakmai kitüntetések mellett 1990-ben megkapta a Kossuth-díjat. 1997-ben beválasztották a magyar halhatatlanok közé. 1999-ben elnyerte a Grammy-díjat a Kékszakállú herceg vára 1998-ban kiadott CD-jén nyújtott teljesítményéért. Budapesten legutóbb 2010. június 28-án, az évadzáró-nyárköszöntő gálaesten lépett fel a Magyar Állami Operaházban.

„Rettenetesen meg vagyok döbbenve, szinte nem akarom elhinni ezt a hírt. Nemcsak egy közeli művésztársat vesztettem el, hanem egy igazán jó barátot, ritka jószívű és szelíd embert. Nagyon nagy művész volt, nekem Sarasto, Kékszakállú, és Gurnemanz Polgár László marad" - mondta az MTI-nek Fischer Iván karmester, akinek 2011 januárjában lett volna koncertje Polgár Lászlóval Dortmundban. Fischer Iván Polgár Lászlóval, Komlósi Ildikóval és a Budapesti Fesztiválzenekarral 2002-ben super audio CD-re rögzítette Bartók egyetlen operáját, Dortmundban is ez a gárda adta volna elő az operát.

"A 2006-os Bartók-évben - mint Bartók Béla hírnökei - bejártuk a művel a világot. Ezzel nemcsak jó kollégák, de barátok is lettünk, kölcsönösen támaszkodhattunk egymásra. Sokat utaztunk, beszélgettünk, tréfálkoztunk, hogy ne mondjam, hülyültünk és sírtunk együtt. Képtelen vagyok felfogni, hogy ilyen váratlanul hagyott el bennünket. Képtelen vagyok belenyugodni, hogy ilyen váratlanul hagyott el bennünket" - fogalmazott a hír hallatán Komlósi Ildikó.

Bátori Éva, a Magyar Állami Operaház magánénekese Polgár László alakját felidézve elmondta: "Polgár Lászlóval debütáltam a Bécsi Staatsoper színpadán Mozart Titusz kegyelme című operájában, kezdő énekesként. Soha egy percig sem éreztette a köztünk lévő különbséget, pedig volt bőven, hiszen ő akkor már Európa-szerte jegyzett művész volt. A Magyar Állami Operaház 125. évadának rendhagyó megnyitója - amelyen mindketten más műfajba kalandozva találkoztunk a pódiumon - vonta keretbe az ismeretségünket. Tükrözve, ami talán a rokonszenvünk alapja volt: az örökös, szűnni nem akaró érdeklődést a más, az új, a szokatlan iránt a zenében".

Bátor Tamás, a Miskolci Bartók+ Nemzetközi Operafesztivál igazgatója úgy fogalmazott: "Amikor Bende Zsolt meghalt, mester nélkül maradtam, ekkor kerestem meg Polgár Lászlót, aki szeretettel és segítőkészséggel fogadott. Azt látom, hogy a hozzá hasonló karizmatikus énekesek elvesznek a világból. Az a fajta színpadi jelenség, amelyet ő képviselt művészként és emberként - aki nemcsak önmagának, a közönségnek is meg kívánt felelni - hiányzik. Azt mondta: nekem nem akkor dobogott erősebben szívem, ha Zürich felé ment a repülőgép, hanem, amikor Ferihegyen leszállt. Kedves, szinte hazatérő vendége volt a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválnak, szerette a publikum. Bennünket tehát súlyos veszteség ért".

A művésztől a Népszabadságnak adott interjújának felidézésével és az ehhez készült videóval búcsúzunk.