Elhunyt Kokas Klára

Elhunyt Kokas Klára; a zenepedagógust vasárnap, életének 80. évében családja körében, az egyesült államokbeli Arlingtonban érte a halál.

Kokas Klára a zenei nevelés új útját dolgozta ki, tevékenysége meghatározó volt egyebek mellett a sérült, többek között autista gyerekek zenei nevelésében is. Európa számos országában, az Egyesült Államokban és Ausztráliában is dolgozott vendégprofesszorként - tudatta az AGAPE Zene-Életöröm Alapítvány hétfőn az MTI-vel.

A zenepedagógus temetéséről később intézkednek.

Szanyban született 1929. április 24-én. Tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énektanár és karvezető szakán (1950), majd az ELTE lélektan-pedagógia szakán (1970) végezte. Pályáját 21 évesen karvezetői tanári diplomával kezdte, majd négy évvel később mestere, Kodály Zoltán támogatásával zenei tagozatos iskolát és zenei óvodát alapított Szombathelyen.

Figyelme egyre inkább arra irányult, milyen improvizatív mozgásokat ihlet a zene a gyerekeknél, illetve ez a mozgássor miként járul hozzá személyiségük kibontakozásához. E téren végzett kutatásai, könyvei jelentős nemzetközi szakmai elismerésekben részesültek. 1969-ig Szombathelyen ének-zenei általános iskolai tanár volt, eközben 1959-től 1965-ig a Tanítóképző Intézetben is tanított. 1970-től 1973-ig az első amerikai Kodály Intézet munkatársa volt Bostonban. 1973-tól a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet főiskolai docense. 1990-től az AGAPE Zene-Életöröm Alapítványt vezette.

Könyvei több nyelven megjelentek, filmeket, videóműsorokat készített. A közelmúltban fejezte be az életművét összegző DVD-sorozatot. A Kodály emlékérem, a Kiváló pedagógus és a Kodály Intézetért díj kitüntetettje.

Idehaza és külföldön sokan méltatták munkásságát. Nádas Péter író megfogalmazása szerint "Kokas Klára a szó legősibb értelmében tanító. Varázsló, aszkéta, szent, aki nem pusztán tudását adja át, hanem önmagát, teljes, kiművelt személyiségét. A gyerekek, akiket megtanít a mozdulat szabadságára és a zene szeretetére, valószínűleg ezt a titkot lesik el tőle".

A felvétel 1976. október 23-án készült Kokas Kláráról Kecskeméten, a Kodály Zoltán Intézet iskolájában
Budapest, 2010. február 8. Elhunyt Kokas Klára; a zenepedagógust 2010. február 7-én, 80 éves korában családja körében, az egyesült államokbeli Arlingtonban érte a halál. A felvétel 1976. október 23-án készült a Kecskeméten a Kodály Zoltán Intézet Budai úti iskolájában. MTI Fotó: Molnár Edit
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.