Elhunyt Csébfalvi Éva

Elhunyt Csébfalvi Éva, a Magyar Zenei Tanács korábbi főtitkára. A zenepedagógust súlyos betegség után, 79 éves korában, szerda hajnalban érte a halál – értesítette a család az MTI-t.

Csébfalvi Éva temetéséről később intézkednek. A Magyar Zenei Tanács elnöke, Victor Máté aláírásával a szervezet közleményt adott ki volt főtitkára haláláról. Mint írták, elismert és megbecsült vezető személyisége volt a zenei diplomáciának, a Nemzetközi és az Európai Zenei Tanácsnak, ez utóbbi választott vezetőségi tagjaként Magyarország európai integrációjának a zene eszközeivel való előmozdításán fáradozott.

A magyar zenepedagógia elismeréséül választotta igazgatósági tagjává a Zenei Nevelés Nemzetközi Társasága 1992-ben. 1994-től magyarországi koordinátora volt Yehudi Menuhin európai zenei nevelési programjának (MUS-E).

Csébfalvi Éva Pécsett született 1932. április 2-án. Zongora- és szolfézstanári diplomát szerzett, hegedű-, fagott-tanulmányokat folytatott, majd zongoratanári, énekkari, zenekari, karnagyi munkát végzett.

1971-től a Magyar Zeneművészek Szövetsége munkatársaként, majd ügyvezető titkáraként dolgozott. Múlhatatlan érdemei voltak abban, hogy a rendszerváltozás után, 1990 decemberében alulról építkező társadalmi szervezetként megalakult a muzsikusok parlamentje, a Magyar Zenei Tanács, amelynek egy évtizeden át ügyvezető titkára, majd főtitkára volt.

1999-es nyugalomba vonulása után is aktívan segítette a zenei szervezetek munkáját, a Zenei Tanács rendkívüli egyéni tagjaként, a Zenetanárok Társasága és más pedagógiai szervezet vezetőségi tagjaként.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.