Az 1916. szeptember 20-án született Breznay József a budapesti Képzőművészeti Főiskolán Karlovszky Bertalan és Szőnyi István növendéke volt. 1937-1947 között három alkalommal kapott római ösztöndíjat, a főiskola aranyérmével is kitüntették. 1939-től számos tárlata volt Magyarországon és külföldön. 1957 óta a párizsi Salon des Independants tagja volt.

Számos tanulmányúton járt Ausztriában, Svájcban és Olaszországban; Zsennyén, Tokajban és a miskolci művésztelepen is dolgozott.

Az 1940-es évek végéig színgazdag, oldott festőiség jellemezte tájképeit, idilli jeleneteit. Ebben az időben monumentális falkép-pályázatokon is részt vett (ÉDOSZ-Székház, Fiumei úti SZTK-Székház). Az 1950-es évek elején realista, a kor ideológiájának megfelelő műveket alkotott.

1957-es párizsi útja során találkozott az ott élő művészkolóniával, többek között Csernus Tiborral és Katival, ezt követően művészetében fordulat következett be: változatos technikájú, expresszív, szimbolikus tartalmú, a szürrealizmushoz közeli, de mindvégig realista műveket alkotott. Festészetére az ember és a táj egységének keresése, a felfokozott fantázia, dekoratív színgazdagság, a motívumok kollázsszerű alkalmazása jellemző.

Munkássága elismeréseként számos kiállításon aranyérmet, Deauville-ben Grand Prix-t, Brüsszelben bronzérmet nyert, 1953-ban Munkácsy Mihály-díjat, 1958-ban Csók István-emlékérmet kapott. 2010-ben elnyerte a a Magyar Festészet Napja Alapítvány életműdíját.