Elhunyt Alain Resnais

A francia újhullám 92 éves mestere, Alain Resnais szombaton halt meg Párizsban – jelentette be Jean-Louis Livi, állandó alkotótársa és producere.

Alain Resnais egészen fiatalon rövidfilmekkel és dokumentumfilmekkel kezdte karrierjét. Másfél évet tanult filmfőiskolán és közben sikeres rövidfilmeket készített. Első nagyjátékfilmje, a Szerelmem, Hirosima világhírűvé tette. Oscar-díjra jelölték 1959-ben. Következő filmje, a Tavaly Marienbadban (1960) továbbmegy a filmnyelv átalakításának útján. Ezt követte a Muriel, (1963) majd A háborúnak vége (1965). 1978-ban a Gondviselés című filmjéért átvehette a legjobb rendezőnek járó César-díjat (a film összesen hét Césart kapott). A Hazafelé című vígjátékkal 1989-ben elnyerte Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlán-díját. 1994-ben a Dohányzó / Nem dohányzó, 1998-ban pedig a Megint a régi nóta című filmjeit ismerték el „César-esővel”, mindkét esetben megkapta a legjobb rendezőnek járó díjat is.

2009-ben a cannes-i fesztiválon életműdíjat kapott. Mintegy hat évtizeden átnyúló karrierje során, egyedi stílusa és elbeszélésmódja a mozgóképes modernizmus és szürrealizmus egyik meghatározó alkotójává tette. Műveit sokszor mozgóképes színműveknek titulálták.

„Nem reális filmeket készítek, amelyeknek minden egyes képkockáját az elhihető naturalizmus szövi át. Ezt meghagyom a tévék kandikamerás műsorainak és a valóságshow-knak – mondta lapunknak 2007-es interjújában. – Persze mindig is izgatott, hogy készítsek naturalista filmet is, de nem hiszem, hogy képes volnék rá. Már a forgatókönyvet is úgy írom meg, hogy még véletlenül se legyen naturalista, a dialógusok ne emlékeztessenek a mindennapi párbeszédre. A színházi hasonlatot nem tagadom, de ez nálam nem forma vagy manír. Számomra ez az egyetlen természetes művészi kifejezésmód.

Resnais-t a filmművészetet forradalmian átalakító a francia új hullám vezető alakjaként tartották számon. Hasonló tisztelet övezte hazájában, mint nálunk a nála nem egészen egy évvel idősebb Jancsó Miklóst. S ugyanúgy szellemi ereje teljében volt haláláig.

Utolsó alkotása - pontosan ötvenedik rendezése és egyben tizenkilencedik nagyjátékfilmje –, az Aimer, boire et chanter (Szeretni, inni és énekelni) című filmje kapta a nemrég lezajlott 64. Berlin Nemzetközi Filmfesztiválon, a filmkritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját és a kifejezetten filmnyelvi innovátoroknak szánt Alfred Bauer-díjat.

A film Alan Ayckbourn brit drámaíró Life of Riley (Riley élete) című 2010-es darabja alapján készült. A történet egy amatőr színtársulatról szól, amelynek próbáit megzavarja a rendező egy közeli barátjának halálos betegségéről szóló hír.

Alain Resnais a 2012-es cannes-i fesztivál középpontjában
Director Alain Resnais (C) welcomes cast members during red carpet arrivals for the film "Vous n'Avez Encore Rien Vu", in competition at the 65th Cannes Film Festival, May 21, 2012. REUTERS/Jean-Paul Pelissier (FRANCE - Tags: ENTERTAINMENT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.