Nincs különösebb izgalom: Gergely Róbert és Nagy-Kálózy Eszter
MTI - Varga György Hát ez is csak úgy készült, mint az összes többi. Először elhagyták a film szellemét, majd a lelkét, utána az így maradt hullát megfosztották húsától és vérétől. Végül a gondosan preparált csontokat nagyjából összedrótozták érzelmes közhelyekkel, s végül dalos-zenés ruhával fedték el. Így lett egy szellemes, a tizennyolcadik századi galantériát, arisztokrata felvilágosultságot, Casanova, De Laclos, Mozart világát a múlt század eleji korlátoltan szabad polgári szellemmel virtuózan egyesítő-szembesítő műalkotásból ­Hugh Wheeler szövegkönyvé­ben szokványosan érzelmes, bár némiképp kusza szerelmi történetcsokor, amit azonban Stephen Sondheim rafináltan izgalmas, mégis fülbemászó zenéje kiemel a szórakoztatóipari átlagtermésből.

A hetvenes években született sikerdarabot most a Centrál Színház mutatta, illetve mutatja be nálunk, mégpedig Trevor Nunn 2008-as felújításának replika előadásával. Azaz a londoni, illetve New York-i produkció lehetőleg pontos másolatában. Azért a bizonytalan igeidő, mert a színház a keszthelyi, nyári előadásokat csak amolyan előbemutatónak tartja, mondván az igazi majd ősszel lesz a Révay utcában. A szabadkozás azonban fölösleges. A keszthelyi produkció lényegében elfogadható, tisztes színvonalú, helyén van a Festetics-kastély kertjében.

David ­Farley egyszerű, könnyen működtethető, néhány bútordarab ki-betologatásával alakítható díszlete nem kelt ugyan semmilyen illúziót, de nem is zavar különösebben. Bár a második részben felbukkanó fák is csak tudatják, nem érzékeltetik, hogy a cselekmény vidéki kastélyba költözött. A jelmezek – melyeket ugyancsak David Farley tervezett – sem jelenítenek meg különösebben egyedi, eredeti világot, mindössze jelzik a hajdani eleganciát, no meg néha kissé laposan tréfálkoznak egy-egy szereplővel.

Ebbe azonban ne menjünk bele, mert annak kifejtése, hogy mi a különbség Fredrik Egermann filmbeli és színpadi hálósipkája és hálóinge között, az valóságos tanulmányt igényelne. És ugyanez áll Malcolm gróf autós- és vadászfelszerelésére.

De hagyjuk a filmet, még ha nem is könnyű feledni. A színészeken aligha kérhető számon, hogy a jócskán leegyszerűsített figurákba nemigen lehelnek új lelket, nem hoznak velük a színre különösebb izgalmat. Gergely Róbert sok érzéssel susogja el az öregedő férj bánatait, Egyházi Géza akkurátusan túlméretezett katona, Nagy-Kálózy Eszter alkatilag távol áll a vérmes, rendetlen, férfifaló színésznőtől, a megnyugvásra, anyáskodó asszonyszerepre áhító, egykori démon mivoltát feledni akaró, halk hervadás már jobban áll neki.

Szemenyei János dúlt lelkű, a pubertásból kinőni nem tudó teológustanonca pontos. Kovács Patrícia az ostoba katona ingatag lelkű felesége szerepében színes karakter. Ágoston Katalin a szüzességéhez ragaszkodó fiatalasszony kialakulatlan, gyerekes játékosságát igyekezettel hozza színre, fellángoló szerelme a szent élet után hiába áhítozó nagykamasz iránt éppannyira hiteles, mint a szövegkönyvben. Balogh Anna és Vári-Kovács Péter szolgálókettőse is megfelel a szabványnak.

Az egész bemutatónak értelmet Törőcsik Mari jelenléte ad, aki most az öregség bölcsességét itatja át finom, tárgyilagos, sprőd szarkazmussal. Pluszmeglepetés a felvágott nyelvű unoka hálás szerepét ügyesen, elevenen betöltő Patai Anna. Mellettük legjobb a lényegében kórusként működő énekesgárda: Nótás György, Balog Tímea, Bende Zsuzsanna, Csapó József és Megyesi Schwartz Lúcia. Ők adják elő Sondheim zenéjének izgalmasabb felét. Azt, amelyik olykor feledteti a filmet – éppen azzal, hogy visszahoz valamit a szelleméből.

Kapcsolódó cikkek: Malvolio keresztútja | Próbálkozás Hraballal | Illedelmes díszelőadás | A sátán Újvidékről | Fáy: Így szép az egész