Egykori vörös vitézek a Parlamentben

1969-ben már kevesen voltak és nagyon öregek. Úgy, mint most az egykori ötvenhatosok: aki felnőttként vett részt a dologban, jóval túl van a hetvenen, aki gyerekként látta, az is hatvanas. Apám épp ötvenéves volt 1969-ben, és azt mondta, ő az anyatejjel szívta magába a Tanácsköztársaságot – egy hétre rá született, hogy Budapesten kikiáltották a kommünt. Az ötvenedik évfordulón már az egész történet meglehetősen mesés volt, annak ellenére, hogy volt még elegendő élő tanú.

Akkoriban éppen szép hősi legendának festették a kommünt. Csak a szépre emlékeztek a túlélők, a lelkesedésre, a Margit-sziget megnyitására, a kulturális forradalomra, amelyben a legjobb írók és zeneszerzők vettek részt – akik aztán meg is kapták a magukét később. Szóval 1969-ben, amikor a 133 nap ötvenéves évfordulóját ünnepelte az ország, a dolog igencsak forradalmi giccsé kerekedett.

A még élő résztvevőket kitüntették. A képen Kádár János (aki hétéves volt az 1919-es sajnálatos események idején) négy kitüntetett társaságában látható. Az egyikük Lukács György filozófus, esztéta, a XX. századi magyar kultúra és gondolkodás kiemelkedő alakja, aki Georg Lukacs von Szeged néven pályázott Heidelbergben egyetemi magántanárságra. Először épp a Tanácsköztársaság idején kapott kormányzati megbízatást: helyettes kulturális népbiztos volt. (Kevésbé volt dicsteljes politikai biztosi ténykedése a Vörös Hadsereg V. hadosztályában. Állítólag megtizedeltette a dezertáló katonákat.) Másodszor egyébként Nagy Imre kormányában kapott hasonló pozíciót. Ekkor, 1969-ben Lukács épp ismét tagja volt az állampártnak, amely – szavait idézzük – „visszazárta” magába. Közben reneszánsza volt Nyugaton, a baloldali gondolkodás fontos és vitatott alakjának tartották. Művei kiadása körül azért sok huzavona akadt, mert gyakran vitában állt a pártvezetéssel: az ortodox keletnémet és szovjet ideológusok éppen revizionistának bélyegezték. Ő is – akár a képen szereplő másik három veterán – a Munka Vörös Zászló érdemrendjét kapta.

Lukács mellett Hevesi Gyuláné született Stern Jolán áll. Ő is alapító tagja volt a Kommunisták Magyarországi Pártjának, s a kommün alatt a Szociális Termelés című lapot szerkesztette.  Azt lehet tudni róla, hogy a háború után több orosz nyelvű prózai művet fordított magyarra. Róla kevesebb adat maradt fönn, mint férjéről, a szintén e magas kitüntetésben részesített Hevesi Gyula vegyészmérnökről, akadémikusról. Hevesi is népbiztos volt, majd feleségestül a Szovjetunióba emigrált. Ott a műszaki információs intézet egyik megszervezője lett. Kilenc évet töltött a Gulagon. 1945-ben szabadult, de csak két évre rá került haza. Több fontos tudományos és akadémiai funkciót kapott. 1956 után ő szervezte meg az ortodox kommunista párttagokból álló Táncsics Kört, és adta ki rövid időre a Kádár-rendszert balról támadó Magyarország című lapot. Az akadémikus egy év múlva meghalt, hosszú ideig az ő nevét viselte Újpalota főútvonala, a mai Nyírpalota utca.

Hasonlóan kalandos élet jutott a képen szereplő következő alaknak. Szántó Zoltán nyugalmazott nagykövetként kapta meg a magas ordót. Róla is azt írják, hogy a kommunista pártnak megalakításától fogva tagja volt. A kommün éveiben különböző katonai beosztásokat töltött be. Sikerült emigrálnia, s ezután a hivatásos forradalmárok életét élte, amíg el nem fogták Magyarországon, s nem kapott nyolc és fél év börtönbüntetést. Ezután Prágából irányította az illegális pártot, és csak 1938-ban jutott Moszkvába. Feltételezem, ez lehetett a szerencséje: Sztálin akkor épp túl volt a nagy tisztogatásokon, Szántó tehát megúszta. A háború után eleinte kapott pártmegbízatásokat, de 1947-től több éven át különböző követi posztokat töltött be. Feltehetően nem lehetett jó viszonyban Rákosi körével, mert 1954-ben már Nagy Imre mellett volt, megszervezte a tájékoztatási hivatalt. Szántó igen élénk tárgyaló és pártszerepet kapott az 1956. októberi napokban. Ő is menedéket kért a jugoszláv követségen, majd Romániába internálták. A dokumentumok szerint Nagy Imre és társai perében terhelő vallomásokat tett. 1965-ben visszavették a pártba.

A következő arc sem akárki. Nógrádi Sándort nyugalmazott vezérezredesként szerepelteti az újság. Fiatalon harcolt a tanácsállam Vörös Hadseregében. Nógrádi füleki születésű ember volt, aki a két háború közötti időszakban különböző Komintern-megbízatásokat töltött be Európában. A spanyol polgárháború után Moszkva következett, s onnan egy fegyveres csoport parancsnokaként tért haza 1944 telén. Szlovákiában dobták le főleg volt hadifoglyokból szervezett osztagát. Ezért lett a kor médiájában is gyakran szereplő személy: hiszen igazolt és valóságos magyar partizánparancsnok volt, aki Magyarországon vett részt a németellenes harcban. Politikai pályája azonban nem volt olyan kacskaringós, mint a többieké – egyértelműen a konzervatív kommunista vonalat képviselte.    .

A kitüntetettek teljes névsora több ezer főre rúgott, pártunk és államunk jelentős eseménnyé tette az ötvenedik évfordulót. A dolog azonban akkorra már érdektelen lett, emlékművé fagyott. A Tanácsköztársaság nem tudott legendává lenni, nem lett előképe a Kádár-kornak. A Horthy-korszak, a Trianon-sokk, majd a háború elég sokat tett azért, hogy a kommün, a vörös terror a társadalom jó része számára negatív emlékké legyen. A Tanácsköztársaságot Rákosiék sem szerették, hiszen a kopasz pártvezetőt igen nehéz volt visszamenőlegesen valakivé stilizálni, ráadásul a legendás vezetőket – Kun Bélával az élen – a sztálini terror meggyilkolta. De a kommün „balossága” sem felelt meg a reálszocializmusnak. Kádárék is elég sokára találták meg a megfelelő helyet a kommünnek: végül inkább csak az „ifjúsági szektornak” ajánlották, beillesztették március 21-et a Forradalmi Ifjúsági Napoknak nevezett kötelező megemlékezés-sorozatba.

Szóval a kommünnek nem volt szerencséje egyetlen utókorával sem, különösen, ami a reális feldolgozást, a szereplők későbbi életútjának feltárását illeti. Sokan azt mondják, hogy mindez irreleváns tudás manapság. Egyébként is annyi zagyvaság kering a korról, a kor szereplőiről, hogy hozzá sem kell nyúlni a témához. Pedig érdemes, még akkor is, ha ez még negyvenkét év múltán is aktuálpolitika Magyarországon.

1204-tanácsköztársaság-50--miklósg--miko-lászló
1204-tanácsköztársaság-50--miklósg--miko-lászló
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.