
A Kasimir és Karoline című előadás öt díjat kapott, köztük egyet a képen szereplő Hámori Gabriella MTI - Kollányi Péter
Négy zsűri díjazta az idei POSZT versenyelőadásait, amelyet lapunk kritikusa, Fáy Miklós válogatott. A tizenegy produkcióból a legtöbb díjat az Örkény Színház Kasimir és Karoline-ja nyerte: a legjobb rendezés Bagossy Lászlóé, a legjobb női epizód Hámori Gabrielláé, a színpadi szövegért Parti Nagy Lajost jutalmazták, a jelmezért pedig Ignjatovic Kristinát. A közönségzsűri is az Ödön von Horváth-darabból készült előadást tartotta a legkiemelkedőbbnek.
A legjobb előadásnak szóló elismerést azonban nem az Örkény, hanem a debreceni Csokonai Színház társulata kapta, a Fodrásznő című produkcióért, amelynek főszereplőit: Trill Zsoltot és Szűcs Nellit hosszan ünnepelte a közönség a versenyben. Trillt sajnos nem díjazták, Szűcs Nelli azonban a MASZK Országos Színészegyesület színész zsűri egyik elismerését vihette haza.
A legjobb férfi főszereplő, a legjobb férfi mellékszereplő díját és egy különdíjat kapott a házigazda Pécsi Nemzeti Színház előadása, Az elveszett levél, amelyet Ion Luca Caragiale után Rusznyák Aladár nyersfordítása alapján Mohácsi István és Mohácsi János írt. És a díjazottak: Kovács Zsolt, valamint Urbán Tibor. A Rivalda különdíjat a Thália Színház adta a pécsieknek.
Két elismeréssel lett gazdagabb az Örkény másik versenyprodukciója, az Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése, amelyet Zsótér Sándor rendezett. Kerekes Éva lett a legjobb női főszereplő, míg a legjobb díszletet Ambrus Mária vehette át.
Különdíjat is osztott a szakmai zsűri: a 20/20-nak, amely a Yorick Stúdió, Marosvásárhely & dramAcum, Bukarest produkciója. A 20/20 szintén kapott Rivalda-díjat, amely annyit tesz, meghívják budapesti vendégjátékra a Thália Színházba. Ugyanezzel az elismeréssel lett gazdagabb az egri Maya című produkció is.
A német, orosz és angol színházi szakemberekből álló nemzetközi zsűri a Kockavetőt emelte ki, amely a Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet - Labor, Budapest előadása - Bodó Viktor rendezésében.
A MASZK Országos Színészegyesület nemcsak Szűcs Nellit díjazta, hanem a férfi kategóriában Nagy Pétert, aki a zalaegerszegi Revizorban játszott.
A Fidelio Est a 30 éven aluliakat jutalmazza: a női kategóriában Béres Márta és Erdély Andrea lett a legjobb, mindketten a szabadkai produkcióban, The Beachben játszottak. A férfi szekcióban pedig Ötvös Andrást emelték ki, akit a POSZT-on három előadásban láttunk.
|