Díjak papíron

A 40. Magyar Filmszemle egyik kiemelt helyszínén, a budapesti Palace MOM Parkban hétfőn megnyílt a Magyar Filmplakát 2009 című kiállítás. A mozi előterében berendezett tárlaton a tavalyi év valamennyi magyar tervezésű filmplakátja megtalálható, egy szinttel lejjebb az utóbbi 40 év szemlefődíjas alkotásainak plakátjai láthatók.

A tárlatot megnyitó Báron György újságíró, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) kritikusi szakosztályának elnöke sajnálatát fejezte ki, hogy a kiállításra szánt 30 plakátból csak 27 látható, három film, a Majdnem szűz, a Kaméleon és az Immigrants - Jóska menni Amerika című alkotás jogtulajdonosa ugyanis nem járult hozzá a plakátok bemutatásához.

A kiállított filmplakátok többsége magyar alkotásokhoz kapcsolódik: látható többek között A nyomozó, a Para, a Pánik, a Mázli, a Nyugalom, A londoni férfi, A Valami Amerika 2 és a Tabló plakátja. A magyar tervezésű külföldi filmekhez készült plakátok között szerepel a Kasszandra álma, a 2 nap Párizsban és A szerelem határai című filmek plakátja.

A február 3-ig megtekinthető filmplakátok közül egy szakmai zsűri és a közönség választja ki az Év Filmplakátját. A közönség szavazhat a kiállítás helyszínén, illetve a szemleprogramok helyszínein kihelyezett urnáknál, és az interneten keresztül is.

A hatodik alkalommal megrendezett filmplakát kiállításon bemutatják a filmszemle számára tervezett nyertes pályázatot, valamint a zsűri által kiállításra érdemesnek ítélt, szintén a filmszemlére szánt műveket is. A második alkalommal kiírt plakáttervezési pályázat győztese Máté András volt. A filmszemle 40. évfordulója alkalmából a kiállítás szervezői egy különleges tárlattal is meglepték a bevásárlóközpontba látogatókat: az elmúlt négy évtized szemlefődíjas alkotásainak plakátjai láthatóak a mozipénztár környékén.

Hutlassa Tamás, a kiállítás ötletgazdája és kurátora elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Filmarchívum és az Országos Széchenyi Könyvtár rengeteget segített a régi plakátok felkutatásban. A többek között a Mephisto, a Falak, a Hideg napok, a Szerencsés Dániel, a Napló szerelmeimnek és a Szegénylegények című filmekhez készült korabeli plakátok igazi csemegét jelenthetnek a filmbarátoknak.

Érdeklődők nézegetik az alkotásokat a MOM Parkban, ahol a 40. Magyar Filmszemle kísérő programjaként megnyílt a 6. Magyar Filmplakát-kiállítás.
Érdeklődők nézegetik az alkotásokat a MOM Parkban, ahol a 40. Magyar Filmszemle kísérő programjaként megnyílt a 6. Magyar Filmplakát-kiállítás.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.