Digitális könyvmanufaktúra

Az e-könyv fokozatos térhódítása ellenére koránt sincs vége a Gutenberg-galaxisnak. A nálunk is terjedő digitális könyvnyomtatás a kézbe vehető könyv, mint (mű)tárgy továbbélését segíti. No, meg a kis példányszámú művekét.

Nagyteljesítményű digitális nyomtatók gyártásával és forgalmazásával foglalkozik az 1995 óta működő, hollandiai központú Océ-Hungária Kft. Tavaly már nálunk is elérhetővé vált könyvnyomtatásra alkalmas digitális gépcsaládjuk, amely egyedülálló Európában. Jókor érkezett technikai újdonság, hiszen az utóbbi években - növekvő műszám mellett - rohamosan csökken a megjelenő könyvek példányszáma Magyarországon. - Több ezer példányos címek helyett inkább kisebb példányszámra van igénye a piacnak. Cégünk ennek gazdaságos előállítására kínál megoldást - mondta nemrégiben az ügyvezető igazgató, Németh György. Hozzátéve: ezzel megszüntethető a raktározásból, többletnyomásból származó költségteher, így a könyvnyomtatás, még a mostani nehéz gazdasági helyzetben is jövedelmező üzlet lehet.

A cég partnereivel, a Budapest Papír Kft.-vel és PrintSelf Kft.-vel tavaly digitális könyvnyomtatási pályázattal hívta föl a figyelmet az új lehetőségre. Elsősorban kezdő, elsőkönyves szerzőkre gondoltak, akiknek megismertetését, műveik bevezetését kevés kiadó tudja finanszírozni, ők maguk pedig saját erőből nem vállalkozhatnak rá. A pályázat során összesen hat szépirodalmi művet, köztük egy 13 éves gyomaendrődi kislány regényét, többnyire mégis profi szerzők munkáit, így egy Krúdy-mű reprintjét nyomtatták ki térítés nélkül, 250-250 példányban. A papírt a Budapest Papír adta ingyen, csak a kötés költségeit kellett a szerzőnek állnia. Az eredményhirdetésen három díjat osztottak ki.

Legszebbnek Nógrádi Gábor összegyűjtött verseinek ügyesen megtervezett, illusztrált kötetét találta a zsűri. - Olyan jól sikerült, hogy hagyományos nyomdában készült művek mellett bekerült a Szép Magyar Könyv pályázat döntőjébe is, bár nem nyert - mondja az író. Aztán megjegyzi, ő esküszik a digitális "világrendre", de ma még nem lehet megjósolni, milyen mértékben lesz azonos az e-könyvvel. - Mindenesetre a digitális könyvnyomtatás is széles körben teheti hozzáférhetővé az emberiség kultúrkincseit, gondolok itt a régebben megjelent, a piacon már nem kapható művek reprint kiadásaira is - említi. A saját kiadót működtető író szerint a példányszámok csökkenő irányzata a mostani válság következtében folytatódik: 500-1000 példányos új művek tömeges megjelenése várható a hazai könyvpiacon, előfordul akár 200 példányos is. Ebben valóban segít az olcsóbb digitális technika (amely ráadásul igen gyors is).

A cég az idén ismét meghirdette könyvnyomtatási pályázatát. A világhálón (www.oce.hu) megjelent kiírás szerint 12 mű digitális nyomtatását vállalják, a kiválasztott legszebb könyv díjban részesül. Továbbra is csak szépirodalmi műveket várnak, amelyek azonban nem lehetnek politikai vagy pornográf jellegűek. Szeptember 30-ig lehet jelentkezni, a bírálóbizottság által kiválasztott pályaműveket december 31-ig nyomtatják ki. Azután dől el, melyik közülük a legszebb.

 

Digitális nyomtatás
Digitális nyomtatás, 2009-08-24,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.