Csiribiri - Film Halász Juditról
"Azért filmkoncert és nem pedig koncertfilm, mert nem egy szabályos koncertet vettünk fel, hanem Halász Judit egész munkásságát mutatjuk be több koncertjén keresztül". A rendező megfogalmazása szerint a Csiribiri célja az, hogy az egész estés filmen keresztül "Halász Judit missziója" olyan helyekre is eljusson, ahová amúgy nem jutna el.
Halász Judit és Rózsa János egyetértett abban, hogy a film hiánypótló szerepet tölt be: manapság nem készülnek családoknak szóló filmek, és a magyar kultúra értékei nem jutnak el a gyerekekhez - hangsúlyozták. "Ma már nincsenek olyan közszolgálati műsorok, mint például a Cimbora volt, amiben meg tudtam mutatkozni, és nagyon sajnáltam veszni hagyni azokat a dalokat, amik a rendszerváltás óta eltelt 20 évben születtek" - mondta el a Kossuth-díjas színész-énekesnő annak kapcsán, hogy a film ötlete tőle ered.
Halász Judit hozzátette: amellett, hogy a 2003 óta megjelent albumainál közönséget váltott, és nem kizárólag a gyerekekhez, hanem inkább a családokhoz szól, elsősorban a magyar költészetet szerette volna és szeretné még most is megismertetni a gyerekekkel. "Ez a film megmutatja, hogy én mit látok a színpadról; szerettem volna, hogy ezt azok is lássák, akik a közönség soraiban ülnek, vagy akik el sem jutnak talán egy koncertre" - mondta el Halász Judit.
A Csiribiri, amihez 2008 november és 2009 május között rengeteg helyen - Budapesten éppúgy, mint eldugott kis falvakban - vettek fel anyagot, október 8-án debütál a mozikban.
A Ragályi Elemér fényképezte alkotás, amiről hamarosan CD és DVD is megjelenik, Rózsa János szerint egy szeretetreméltó film.