Bebuszoznak hátulról az 1964-ben diplomázott Máté növendékek. Színen már Máthé is. H betűnyi különbséget még egy színházi referens is képes megkülönböztetni. Ha ismeri a betűket és némileg figyel.

Máthé nem nyalka Ferdinand von Walter, inkább tekergő schilleri írnok Wurm. Nem szép szőke főszínész, mint a veronai Romeo, sokkalta inkább Benvolio. Vagy ha vesszük a Trisztán is Izoldát, nem a hajóorrban tengeri szél lobogtatta szőkefürtű germán szerelmi hős. Legfeljebb Ogrin, a törpe. Nem főszínész, mellékszínész, ha szabad egyáltalán ilyen buta megkülönböztetéssel élni. Epizodista. Életet pumpál lankadt előadásokba. Ő az eleven napi valóság, magunkévá élhető, vagy velünk azonos tikkasztó hősök szikkadt elapadások papírmasétengerébe.

Máté hét éve végzett színésznövendékei ismétlődően kimennek a zsámbéki ligetbe, beveszik magukat egy betonsilóba, szép szomorú egymásba kapaszkodást adnak elő a régi évfolyamtársak. Évről-évre nem fiatalodnak. (Már aki.) Eltemetett színészálmok temetőőrei, tisztelegnek hamvadóban lévő nekibuzdulásaik emlékének, a hátha-most-mégis újrakezdésével feltöltötten a múló időre utalnak tréfás mélabúval, a színészekre veszedelmes korosodást (hízást, elhízást, ifjonti hamvak elporladását) sem rejtegetve összjátszanak.

A helyét nem találó, kiemelkedő tehetségű, egyszerre bonviváni és diabolikus képességű Czukor Balázs. A rendezőként mostanában szorgalmasabb Dömötör András. A mozi-nyegle Fenyő Iván. A rendőrnek kiugrott képességes Gál Kristóf. A primadonna és drámai hősnő Járó Zsuzsa. Jordán Adél, aki egyszerűen csak Jordán. Kovács Patrícia, aki ugyancsak önmagával méricskélhető. A félig rögtönzött előadás témája-főszereplője, központilag körüljárhatója: Máthé Zsolt. Mészáros Béla (az egri Shakespeare-tragédia Shylockja, meg a Maya operett szubrettje). Mészáros Máté (a Katonából), a vándorszínész Péter Kata (egyelőre keresi a helyét vagy egyáltalán helyet keres), a minden bohóciságra elszánt Szandtner Anna, az elszenderedett pályasikerű Száraz Dénes és a remek alkotói állapotot mutató, finom, bujtatott humorral élő Vajda Milán (Egerből) mind Máthét szolgálják. Nemcsak szemüveget öltenek hozzá igazodóan, hanem színészi vérmérséklet és karikírozó kedv szerint megidézik Máthé mozgását, taglejtéseit, színészi rendszerét.

S mivel Máthé komédiásvoltán túl nem köznapi képességű dalszövegíró, akinek rímeihez markáns világnézet, kozmikus rosszkedv és a szórakoztatásnak nem léhább, de felelősségteljesebb papos elszántsága párosul. Továbbá drámaíró. Biztos kezű és választékos ízlésű rendező.

Mindez ízes nyáresti vidámságot ígér. Tagadhatatlan finoman kivitelezett bohóctréfákat kapunk. Ilyen az orvosi váróban összetalálkozó két másállapotos kismama beszélgetése. Jordán Adél saját polgári pocakját használja a célra, Mészáros Béla saját termelésű húsos hasát kölcsönzi várandós anyának. Fanyar jelenetükben előadnak egy gesztikus magánszámot. Igyekeznek egy leejtett papírdarabot elnehezült testtel, gátolt mozgásrendszerrel, egymást akadályozottan segítve eredménytelenül felvenni a padlóról.

Az este vidámsága az első fagyoktól dércsípte bánatoktól lesz értékes. Többnyire Máthé Zsolt ária- és dalestje. Rap-ek, sanszonok, szívfájdítók, vidorok. Bonyolultabb szerveződésű Máthé-szövegek. A színikritikák kiragadott részeire kórusművet komponáló Nyitrai László (most végzett) zeneszerző nehéz kottafejei meglehetősen próbára teszik a színészénekeseket (derekasan leküzdik a nehézségeket).

Három erős pontja az előadásnak: a záró kép. Máthé a tér közepére patyolat derékaljat terít. Párnát tesz rá. Leül magányosan. Évfolyamtársai buszra ülnek. Kipöfögnek a térből. Ott ül magányosan a színész. Senki nincs vele. Csak gondolatai és érzései. A második némajátékban Máthét Dömötör András helyettesíti Járó Zsuzsával szerelmi ölelésében. Belemenekül az ölelésbe. Védelmet nyer. Nem mozdul. Csak a lány arcát látjuk. Fokozatosan belefárad a szerelmi történés nélküliségbe. Az oltalmazó női végváriságba. Lassan kibúvik átkaroltságából. A Máthét helyettesítő Dömötör észre sem veszi elhagyását. Változatlanul a menekülés pózában marad. Ölelő karjaiba beóvatoskodik Mészáros Béla. A testtartás azonos. A másikhoz menekülés szintén.

A legfájdalmasabb néma jelenetet az előadás elején látjuk. Fölsorakozik az évfolyam. A címszereplő a nézők között a földön az első sorban. Intenek nem neki. Nem mozdul. Helyet csinálnak neki. Moccanatlan. Hívják maguk közé. Felkel végre és beáll társai közé.

A három, szép némajelenet a közszemlére kivetett színész olvaszthatatlan magányát valósítja meg torkot szorító szépséggel.