Oszama bin Laden egy bollywoodi szatírában
Az al-Kaida terrorista szervezet vezére az alacsony költségvetésű produkció egyik kulcsfigurája. A film egy fiatal televíziós újságíróról szól, aki véletlenül belebotlik bin Laden hasonmásába, és forgat vele egy videofilmet.
A videót szárnyára kapja a hír, és az újságíró - akit a népszerű pakisztáni popsztár, Ali Zafár alakít - egy csapásra ismertté válik. Hírnevét arra használja fel, hogy a korábbi elutasítások után végre megszerezze bevándorló vízumát az Egyesült Államokba.
Mint a film rendezője, Abisek Sárma elmondta, a produkciót szatírának szánta, "őrült vígjátéknak", amit nem kell komolyan venni, és reméli, hogy a közönség így is tekint majd rá.
Friss perspektívából, humorral akart a szeptember 11-i tragikus eseményekhez közelíteni - mesélte Sárma kiemelve a történetben rejlő iróniát, hogy az újságíró éppen az Egyesül Államok egyes számú közellenségének közreműködésével tesz szert olyan hírnévre, amely megnyitja előtte az utat az amerikai álom felé.
Bollywood korábban is foglalkozott már a 2001-es terrortámadással és következményeivel. Tavaly három nagyszabású produkció készült ebben a témában, köztük Sah Rukh Hán My Name is Khan (Nevem Hán) című drámája.
A Tere Bin Laden című filmet július 16-tól játsszák Indiában.