|
A nagyszabású tárlat 130 év festészetén kalauzolja végig a látogatót, a francia impresszionizmustól a kortárs festőművészetig.
A Modern mesterművek című kiállítás 280 művet tár a közönség elé 29 teremben, háromezer négyzetméteren, mások mellett Monet, Renoir, Cézanne, Manet, Modigliani, Chagall, Kandinsky, Paul Klee, Picasso, Gerhard Richter műveiből. A kiállítás annak köszönhetően jött létre, hogy az eddig elsősorban grafikai gyűjteményként ismert és időszaki tárlatokat bemutató Albertina 2007-ben átvette a Batliner magángyűjtemény kezelését.
A Batliner gyűjteményből tavasszal már láthatott ízelítőt a közönség, most más magángyűjtemények darabjaival és az Albertina saját kincseivel kiegészülve gazdagítja az osztrák főváros kulturális kínálatát.
Számos más program is várja azokat, akik nyáron Ausztriába látogatnak. Június 21-ig látható még az Albertinában a Rembrandt kora című kiállítás, a Művészettörténeti Múzeumban (KHM) július 12-éig tart nyitva a Belső terek képeken (Raum im Bild) című tárlat. A színpadi művészetek sem maradnak el a sorban, június 14-éig tart a Bécsi Ünnepi Hetek, július közepétől nyár végéig pedig a Salzburgi Ünnepi Játékok programsorozata.
|