Antonio Banderas Karlovy Vary-ban

- Nem először jár keleten, sőt többször is nyilatkozta, mennyire kedveli ezt a régiót.

- Igaz, 1992-ben több mint hét hónapot töltöttem Csehországban. Egy spanyol tévéfilmsorozatot forgattunk Prágában a fiatal Benito Mussoliniről. Három évvel a vasfüggöny lerombolása után hasonló energiákat éreztem itt, mint amikor 1975-ben Spanyolországban meghalt Francisco Franco.

- Milyen emlékei vannak Budapestről? Az Evita forgatása miatt Magyarországon is huzamosabb ideig vendégeskedett.

- Épp a feleségem kérte a minap (Melanie Griffith színésznő - a szerk.), hogy meséljek neki Budapestről, és így jellemeztem neki: olyan, mint Prága, csak nagyobb. Azt éreztem ott, hogy Európa közepén vagyok. Mindmáig tartom a kapcsolatot többekkel is, Andy Vajnával például, aki roppant büszke arra, hogy magyar. Megértem a szenvedélyét, hogy Hollywood után miért készít Magyarországon is filmeket.

- Az Evitában Che Guevarát alakította: a figura visszatérő szereplője a modern filmtörténetnek.

- Amikor először leültem Alan Parkerrel beszélgetni a szerepről, azt mondta: felejtsem el "Guevarát". Ez a figura szimplán Che - képzeljem el őt, mint egy korifeust a római színházban. Nem véletlen, hogy a musical színpadi verziójában sokkal inkább guevarás és anakronisztikus a figura. Parker viszont annyira meggyőzött engem, hogy szakállat növesztettem az első próbafelvételekre. Egyébként úgy gondolom, hogy Che Guevarát Benicio Del Toro játszotta el tökéletesen, csak épp ez az alakítás nem volt összhangban a filmmel (Steven Soderbergh: Che, az argentin - a szerk.). Az egy túl hosszú, teljesen szétszórt munka volt.

- Második rendezésével, a Nyári esővel (a spanyol címe "El camino de los ingleses" - szerk.) hosszú évek után tért vissza Spanyolországba. Miért pont most tette?

- Ez eléggé összetett kérdés. Egyrészt ez a film kísérlet, a rendezői énemet kerestem vele, akár a szokások felrúgása árán is. Ez a film az érzésekről, a melankóliáról szól, így nem kell, hogy kiegyensúlyozott legyen. A tempót nem a matematika, hanem az ösztönök határozzák meg, csakúgy, mint a színeket és a lencsék használatát. Egy ilyen játékot sose "követhettem volna el" Hollywoodban. Ha csak beszél az ember ilyesmiről, már az is felér egy seggberúgással. Különösen, hogy a mai rendezők legtöbbje kliprendező volt korábban, és elképzelhetetlennek tartana egy lassú, csordogáló filmet. De megnyugtatom, a következő rendezésem sokkal "ehetőbb" lesz.

- De miért kezdett el egyáltalán rendezni? Hiányzik valami az életéből?

A legjobb rendező díjával elismert Andreas Dresen teljesen zavarba jött Banderastól Karlovy Vary-ban
Forrás: KVIFF - Nem, nem erről van szó. A színészi foglakozás számos dologra jó a művészi ideológiák megtapasztalásától kezdve a szimpla szórakoztatáson át a legbelsőbb emberi érzések megéléséig, és én semmiből sem akarok kimaradni. Fel akarom használni az összes kártyát, amit a sors leosztott nekem. Mindig is erre törekedtem. Voltam független művek és fesztiválfilmek szenzációs hőse, aztán Amerikában megpróbáltak beskatulyázni - ezért a változatosság alapkövetelmény nálam. Épp ezért hoztam létre a produkciós cégemet is: hogy fiatal alkotók munkáit is tudjam segíteni. Az utóbbit tartom most a legizgalmasabb, de egyben a legnehezebb dolognak is, hiszen a gazdasági válság váratlanul ért minket. A bankokból manapság nem lehet egy fillért sem kihúzni. Még akkor sem, ha híres az ember.

- Pedig ön sokak szemében éppen a hollywoodi álomkarriert testesíti meg!

- Hollywood és Hollywood között is óriási különbség van. Ott is vannak függetlenek, akik ugyanabban a cipőben járnak, mint az európaiak, azzal a különbséggel, hogy ott nincs állami pénz. Vannak azonban cégek, amelyek készek mecénásként is fellépni. Sok nemzetközi vállalat - például Japánból vagy Izraelből - egyszerűen amerikai filmekbe fektet be. Ez egy erős brand. Nemcsak a kultúrát, de a pénzvilágot is egybeolvasztja. De még így sem tudnak labdába rúgni a stúdiók mellett: amazok túl nagy pénzekben játszanak, egy-egy filmnek csak az amerikai kampányára el tudnak költeni mondjuk 50 millió dollárt. A válság sosem a tőkéseket sújtja, hanem a szegényeket.

- Dolgozik majd újra Almodovarral? Egy időben elválaszthatatlanok voltak.

- Nincs közöttünk semmiféle konfliktus. Ha szüksége lesz rám, majd felhív. Végül is ő a rendező, neki kellene megtennie az első lépést. Nem?

Kapcsolódó cikkek: Hurrá, itt a világvége! | A latin bomba | Rózsaszín- láz | Bárkinek lehet nemet mondani | Woody Allen musicalt forgatna Louis Armstrongról