MGP-kritika: Az élet transzvesztita álom
Pedro Almodovar Cannes-ban a legjobb rendezéssel kitűntetett, Oscar díjas, valamint 47 különféle díjat beszedett Mindent anyámról (Todo sobre mi madre, 1999.) filmjéből az Old Vic számára Diana Rigg női főszereplésével színdarabbá írta (2007) az ausztrál angol író, Samuel Adamson (41 éves). Megfordult a szél. Régen a nagy színházi sikereket filmre vitték. Az utolsó két évtizedben megfordult a dolog. Valószínűleg a drámaírók elmentek forgatókönyvgyártónak. Megélhetési okokból.
Az elmúlt évadokban, a Pestiben Az ünnep került színre megszelídítve Thomas Vinterberg, Mogens Rukov és Bo Hansen vad filmjéből; a finn rendező Aki Kaurismäki konok nyomorfilmje kezes báránnyá lett az Örkényben. És Almodovar is a farkát csóválja a Váci utcában.
Almodovar a művészfilmesek közül a legtöbb nemi tabut döntötte le. Mellbedobással - ha ide nem is egészen illő a kifejezés - legyőzte a kemény pornók gépies üzekedését, miközben merített a rendhagyó nemi szokások ábrázolásából. A keserű szerelmet vizsgálta tárgyilagosan, bár fiatalon maga is egy transzvesztita színházi csoportulatban játszott. Első alkalommal engedte meg Samuel Adamsonnak, hogy adaptációjához szabadon kezelje filmje cselekményét.
Az ausztrál-angol átírta a Nórát, Ibsen Kis Eyolf drámáját, a csehovi Cseresznyéskertet és a Három nővért, Schnitzler Professzor Bernhardi-ját, Truman Capote Reggeli Tiffanynál történetét. Roppant leleményes írónak rémlik.
A cselekmény kusza. Vagy Manueala álmodja az autóbalesetben meghalt Esteban történetét, vagy Esteban kísérli meg színpadra állítani halott anyja és ismeretlen apja történetét. Nem tudni biztosan, melyik a való, melyik a képzelgés. Nem véletlenül idézik Calderón Az élet álom drámáját. Prekop Gabriella fordítása végre egy hivatásos műfordító kezébe adta az átültetendő angol példányt, a dramaturgi diplomával rendelkező szemfelszedő kisasszonyok helyett.
A filmrendező Kamondi Zoltán, aki Miskolcon bonyolult színházi konvenciórobbantási sorozatot hajtott végre, biztonsággal kezeli a színpadot. Árvai Györggyel mozgatható kocsikra szerelt kubusokat terveztetett (Krisztiáni István kitűnően oldja meg a szcenikai problémákat, gördülékeny változásokat. Kátyúk nélküli álommozgások siklanak a színen, a különféle fémszálas kortinák filmes megoldásokkal olvasztják el a jeleneteket és feltűntetnek új helyszíneket). Az előadás töméntelen apró képből - hogy kerüljem a filmes snitt kifejezést - tevődik össze.
Hatalmas jól szervezett, kemény munka folyik a háttérben. Héjj János, Röthler Balázs, Tóth Péter ügyelők fölényesen szakszerű közlekedési rendőrei az előadásnak. Igen tisztességes módon, az előadás végi tapsnál színre is sorakozik a műszak. Igazán megérdemlik a tapsokat villámsebes változásrengetegükért. Ami technikai kivitelében elismerést érdemel, egyben az előadás hátulütője. A sebesen változó, egymásra torlódó jelenetek meglehetően kimerítőek. A sok jelenet a közönséget folytonos átállásra és szemszögváltásra kényszeríti. Színházi szemlélődés közben a néző képzelete is kénytelen komoly munkát végezni.
A megtört ízlésű nézők elborzadás nélküli örömmel nézik a történetet, ahol homoszexuális, biszexuális transzvesztiták, leszbikusok bonyolult családi összefonódása a téma. Egy szociális munkás apáca teherbe esik, egészségesen megszületik gyermeke, ő maga belehal a transzvesztita szeretőjétől elkapott AIDS betegségbe. Amikor a kitűnő Börcsök Enikő pólyában öleli unokáját - az is meglehet, hogy gyermekét, biztosan nem állítható semmi - a színpad megríkatja a nézőket. Gyengéd részvét olvad szét a nézőtéren. A gyermekágyas Tornyi Ildikó halála könnyre fakaszt, mint a Bohémélet Mimijének tbc-je.
Börcsök természetesen a tőle ismert színészi tornamutatványok nélküli bensőséges őszinteséggel és igazmondásra való eltántoríthatatlan képességgel éli szerepét. Varju Kálmán (Esteban és saját transzvesztita édesapja szerepében) könnyed, természetes. Megőrzi szerepe titkát. Nem tudjuk: a valóságot látjuk tőle, vagy önmagát álmodja zavaros helyzetekbe. Tiszta szerepvezetése azonban szabad lehetőséget ad a nézőnek, hogy ízlése, képzelete szerint döntsön felőle. Hegyi Barbara egy elkényeztetett színházi díva szerepében meglepően egyszerű, cirkalmatlan és őszinte. Szegedi Erika neves festők képeinek hamisításával életfeladatként elmerülő, önző és kemény anyaszerepben kitűnő. Csöre Gábor, mint önmagától elragadtatott ripacs tetszett leginkább. Juhász István, Majsai-Nyilas Tünde, Hullán Zsuzsa és Tarr Judit megemlítendőek még.
Epres Attila hideg-meleg travi prostituáltjának nem kifogásolhatatlan ízléssel megformált szerepét a főpróba éltesebb közönsége tagadhatatlanul a legmelegebb együttérzéssel díjazta a női ruhás férfi színpadi kliséinek teljes gyűjteményét.
Befejeződik a játék musical-apoteózissal. Varju Kálmán rozsdaszín parókában, csíkos harisnyában traviként elénekli Almodovar túlcsordulón érzelmes, állandó filmzeneszerzőjének, Alberto Iglesias-nak ódivatú lokáldalát.
