Az államtitkár szerint a díjak

Hétfőn L. Simon Lászlónak címzett nyílt levelet tett közzé négy szakmai szervezet vezetője. Az aláírók, bár örülnek annak, hogy a kimagasló előadó-művészeti teljesítmények állami elismerésére presztízsnövelő lépéseket tesz a kulturális államtitkár, nem értenek egyet sem a díjazottak számának nagyarányú csökkentésével, sem a díjakat odaítélő kuratóriumok tagjainak tervezett redukálásával. Az államtitkár válaszolt.

L. Simon válaszában meglepődésének adott hangot a színházi szervezetek vezetőinek levele kapcsán, amelyben az úgynevezett presztízsnövelő lépései visszavonását kérik tőle. "Arra kívánnak rávenni, hogy a színházművészek elismerését szolgáló díjak összege a tervezetthez képest kevesebb legyen, a csökkentett létszámú kuratóriumok száma növekedjen, és a kiadható díjak száma is közelítsen a korábbiakhoz" – fogalmazott.

Az államtitkár emlékeztetett a 2012. július 24-i egyeztetésre, amelyen 28 szervezet vett részt, s amelyen a korábbi levelet jegyzők közül is részt vett az egyik szervezet, a Magyar Színházi Társaság. Itt "egyetértettünk abban, hogy vissza kell állítani az állam által adományozott díjak presztízsét. Akkor és azóta is többször elmondtam, hogy szerintem az állami kitüntetések presztízsét az arra javaslatot tevő szakmai kuratórium legitimációja, az egy évben kiadott díjak száma és az ezekkel járó összegek nagysága határozza meg."

L. Simon László úgy folytatta: "az egyeztetést követően egyetlen szervezet sem jelezte hivatalosan ellenvéleményét", így a rendelettervezetet a konzultáción elhangzottak szellemében véglegesítették, ami ezt követően így járta be a törvényben előírt közigazgatási utat.

Az államtitkár felidézte továbbá az augusztus 21-én tartott Első Országos Színházi Évadnyitó eseményeit, ahol ugyancsak részletesen beszélt a művészeti középdíjakról, s ahol a nyílt levél aláírói közül többen is jelen voltak. L. Simon azt írja, az évadnyitó után mintegy két órán át a színházi szakma képviselőinek rendelkezésére állt, "sokakkal számtalan érdekes és fontos kérdést vitattunk meg. A kitüntetések ügyét viszont csak egyetlen résztvevő említette, aki egy kisebb módosítást kért."

A színházi szervezetek képviselőinek levele kapcsán megjegyezte még, hogy az azt a MASZK Országos Színészegyesület színeiben aláíró Hegedűs D. Gézával múlt pénteken közel egy órán át beszélgettek az államtitkári irodában, számos fontos szakmai kérdést is érintve, de a kitüntetések ügyét a színész "szóba sem hozta."

Levelének utolsó részében L. Simon hangsúlyozta: továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint az elmúlt években a művészeti középdíjakkal szégyenletesen alacsony összeg járt (200 ezer forint), amit most sikerülhet jócskán, a korábbi négy-hétszeresére megemelni. "Tartom magam ahhoz is, hogy egy díj presztízsét az odaítélhető díjak száma is befolyásolja, így az egyeztetéseken kialakult létszámokon sem tudunk vitatkozni. Már csak azért sem, mert időközben a művészeti középdíjakkal is foglalkozó miniszteri rendelet végleges formát kapott, remélhetőleg hamarosan elfogadják, és megjelenik a Magyar Közlönyben."

L. Simon a színházi szervezetek vezetőinek azt az aggodalmát sem osztja, hogy a díjakat odaítélő kuratóriumok taglétszámának csökkenésével azok átpolitizálódnának. "Szeretném hinni, hogy az új rendszer a szakma és a közönség megelégedésére, politikai befolyástól és a szakmai szervezetek háttéralkuitól mentesen fog működni" –fogalmazott az államtitkár. Végül pedig azt kérte a levelet aláíróktól, hogy javaslataikkal a jövőben még az egyeztetés időszakában keressék meg.

Színházi  dolgozók nappali műszakban - az állam is új díszleteket ácsol a díjaknak
Színházi dolgozók nappali műszakban
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.