Angelina Jolie: Embermesét akartam

"Régóta piszkál, hogy a világ mindig csigatempóban jut el odáig, hogy végre beavatkozzon vagy egyáltalán megértsen egy konfliktust, segítséget nyújtson a rászorulóknak és fölrázza a nemzetközi közvéleményt. Töméntelen emberrel találkoztam az évek során, tehát joggal állítom, hogy ez a sztori bárhol játszódhatna – nyilatkozta az elmúlt időszakban Magyarországon élő és forgató világhírű színésznő, Angelina Jolie a Vasárnapi Híreknek. Jolie ezúttal rendezőként jegyzi a filmet, amely a jugoszláviai konfliktusban ábrázol egy szerelmi történetet.

"Rengeteget olvastam, töméntelen híradót, dokumentumfilmet néztem végig és szakértőkkel agyaltam. A végső lökést az adta meg, hogy a régióból válogattam össze a szereplőket, akik megosztották velem a saját sztorikaikat, és részletesen elmesélték, hol és hogyan élték át a jugoszláviai háborút, mi mindenen ment keresztül a családjuk. Csupa olyan nemzetiségű emberről van szó, akik a konfliktust a maguk szemszögéből élték át, és nekik köszönhetem, hogy a film mindannyiuk szemléletét tükrözi", mondja a lapnak Jolie, hozzátéve: nem állt szándékában politikai filmet csinálni, "embermesét" akart.

És hogy mi a véleménye a magyar stábról?

"Azzal jöttek, hogy muszáj Budapesten forgatni. Elindult egy kis stáb körülnézni, és úgy jött vissza, hogy a Raleigh Stúdió valami fantasztikus. Meg hogy a magyar filmes gárda valami hihetetlen. És a helyszínek elképesztőek. Alig kell Amerikából vinnünk szakembereket, mert Budapest tele van profikkal", nyilatkozta a Vasárnapi Híreknek Angelina Jolie.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.