Lovagkeresztet kapott Szikora Róbert

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából, a köztársasági elnök megbízásából állami kitüntetéseket adott át 2013. augusztus 19-én a Nemzeti Színházban. Mások mellett elismerésben részesült Szikora Róbert, az R-GO frontembere, Német Alajos, a Bikini vezetője, valamint Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese is.

Kimagasló színvonalú munkája elismeréseként Magyar Érdemrend Középkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült

Dr. Fenyvesi Máté, magyar válogatott labdarúgó, állatorvos,

Finta József, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Állami és Kossuth-díjas építész,

Dr. Jávor András, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese,

Schrammel Imre, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Kossuth-díjas keramikusművész, Érdemes Művész,

Dr. Szabó Imre, az állam- és jogtudomány kandidátusa, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja,

Dr. Zalaváry Lajos, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Kossuth-díjas építészmérnök,

Dávid Gyula, irodalomtörténész, szerkesztő.

Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott

dr. Bakos Tóth Márta, a "Második Otthon" Daganatos Betegek Lelki Rehabilitációs Otthona klinikai gyermek szakpszichológusa,

dr. Bartha László, a kémiai tudomány kandidátusa, a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Vegyész- és Folyamatmérnöki Intézet egyetemi tanára,

dr. Bíró György Balázs, az állam- és jogtudomány kandidátusa, a Miskolci Egyetem Állam- és jogtudományi Kar Civilisztikai Tudományok Intézetének igazgatója, tanszékvezető egyetemi tanár,

 Blaskó János, szobrászművész, nyugalmazott főiskolai tanár,

Csermely Péter, újságíró, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese,

dr. Hencz Péter, nyugalmazott főorvos, intenzívterápiás, csecsemő- és gyermekgyógyászati szakorvos,

dr. Hetesi Erzsébet, a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar intézetvezető egyetemi docense, 

dr. Hidán Csaba, régész, történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar egyetemi adjunktusa,

Jámborné Balog Tünde, író, grafikusművész,

dr. Jánosa András PhD, a Budapesti Gazdasági Főiskola tanszékvezető főiskolai tanára,

Jékely Zsolt, nyugalmazott főosztályvezető,

Kátó Sándor, színművész, rendező, az Algyői Móra Ferenc Népszínház alapítója, művészeti vezetője,

Kovács Gergelyné, kultúrtörténész,

dr. Laczkó András, irodalomtörténész, a Népi Írók Baráti társasága társelnöke,

Lebó Ferenc, érem- és szobrászművész,

dr. Mosonyi Attila PhD, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház- Rendelőintézet Szülészet-Nőgyógyászati Osztályának főorvosa,

dr. Nagymihályi Géza, görög katolikus lelkész, művészettörténész,

Németh Alajos, előadóművész, zeneszerző, a Bikini Együttes vezetője,

Nyulászi András, nyugalmazott testnevelő tanár, öttusaedző,

Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház elnöke, az Evangéliumi Szabadegyházak Szövetségének elnöke, a Magyarországi Evangéliumi Aliansz elnökhelyettese,

dr. Sárdi Katalin PhD, a mezőgazdasági tudomány kandidátusa, a Pannon Egyetem Georgikon Kar Növénytermesztéstani és Talajtani Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára,

Sárkány Árpád, erdőmérnök, az ABIES HUNTING alapítója,

Solymosi Tari Emőke, a budapesti Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény zeneirodalom tanára,

dr. Stirling János PhD, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar egyetemi tanára,

dr. Szakács Ferenc PhD, pszichológus, az Általános Vállalkozási Főiskola rector emeritusa,

Szikora Róbert, zeneszerző, előadóművész,

Szilágyi Imre, Csokonai Vitéz Mihály-díjas grafikusművész,

Tóth Lajosné dr. Tuzson Ágnes PhD, a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kar dékán-helyettese, egyetemi docens,

valamint

dr. Friedrich Judit, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézet Anglisztika Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense.

Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adott át a miniszter

Bárdos István, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke részére,

Bordás Andrásné, az Országos Roma Közérdekű Muzeális Gyűjtemény és Kiállítási Galéria intézményvezetője részére,

Borsos János, a Magyar Pálos Rend volt tartományfőnöke, nyugalmazott plébános részére,

Debreczeni Sándor késes népi iparművész részére,

F. Tóth András Tibor, az Önkéntes Központ Alapítvány ügyvezető igazgatója részére,

Fazekas László, a budapesti Farkasréti Általános Iskola igazgatója részére,

Gyetvai Anna Zsuzsanna, az egri Eszterházy Károly Főiskola Humán Erőforrás Irodájának igazgatója részére,

dr. Hegedűs Jenő, a matematikai tudomány kandidátusa, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kara Matematikai Tanszékcsoportjának egyetemi docense részére, 

Joseph Kádár, festő-, grafikus- és szobrászművész, művészeti író részére,

Molnár Ilona, a Győri Balett igazgatóhelyettese részére,

dr. Nagy István PhD, a Károli Gáspár Református Egyetem tanszékvezető  egyetemi docense részére,

Nagyné Bitter Ilona, a budapesti Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola igazgatója részére,

Németh Lajos, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar tanszékvezető egyetemi mestertanára részére, 

Pappné Gyulai Katalin, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Debreceni Megyeközponti Tankerületének igazgatója részére,

Róka István, a Magyar Állami Operaház magánénekese részére,

Simon Ferenc, Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész részére,

Szabó János, a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány táncház és művészeti vezetője részére,

dr. Szilágyi György, a Semmelweis Egyetem Foglalkozás-egészségügyi Intézetének  igazgatója részére,

Tárnoki Erzsébet, az Óbudai Egyesített Bölcsődék intézményvezetője részére,

Téglás László, a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola igazgatója, tanára részére,

dr. Tóth István, a szegedi Móra Ferenc Múzeum gyűjteményvezetője részére,

Ungvölgyi János András, a LIA Alapítványi Óvoda és Szakközépiskola Szolnoki Tagintézményének igazgatója részére,

Virágvölgyi Márta, az Óbudai Népzenei Alapfokú Művészeti Iskola zenetanára részére,

valamint

dr. Király Zsolt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Angol-Amerikai Intézete Angol Nyelvpedagógiai Tanszékének egyetemi adjunktusa részére.

Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült

dr. Czimbalmos Istvánné dr. Fehér Edit, a balassagyarmati Reménysugár Otthon igazgatója,

 dr. Geri Józsefné, a budapesti Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium gimnáziumi tanára,

Gorondy Novák Judit, az International House Nyelviskola nyelvtanára,

Gömöri Éva, a Honvéd Együttes táncos szólistája,

Horváth Ilona, a kecskeméti Katona József Színház gazdasági vezetője,

Horváth Imréné, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara Dékáni Hivatalának tanulmányi koordinátora,

Ispánkiné Gede Éva, a budapesti Tóth Aladár Zeneiskola karvezetője, énektanár,

Kálmán Péter népzenész, etnográfus, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskola tanára,

dr. Kerékgyártó Csilla, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Általános Orvostudományi Kara Oktatásszervezési Központjának oktatási igazgatója,

Ladics Tamásné, a Kecskeméti Művészeti Óvoda, Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Kodály Zoltán Ének-zenei Iskolájának intézményegységvezető-helyettese, tanára,

Marton Klára Anna, a kaposvári Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum restaurátor csoportvezetője,

Pap Adrienn balettművész, a Magyar Állami Operaház magántáncosa,

Szabó Zsuzsanna, a Jakabszállás-Fülöpjakab Általános Művelődési Központ Jakabszállás Óvodája óvodapedagógusa,

valamint

Ledniczky Beáta, a Magyar Táncművészeti Főiskola intézeti titkára.

Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át

Hrúz Dénes, a Váczi Gyula Alapfokú Művészetoktatási Intézmény népzene tanszék-vezetője,

Somogyi Edit, a Magyar Állami Operaház művészeti titkára,

Tamás László, fazekas,

Tompa Attila, a Honvéd Együttes tánckari tagja,

Varga György, a Győri Balett színpadmestere, ügyelője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.