A Kívánatos Nemzeti Bosszú

Maguk tudják, ki az a Tila Tequila? Persze, hogy nem tudják, én sem tudtam, míg meg nem néztem a vonatkozó szakirodalomban, és hát vagyunk ezzel így még vagy 13,5 milliónyian, magyarok.

Mielőtt még a kurucinfóra kerül a roppant előnytelen igazolványképem meg a telefonszámom, meg is magyarázom ezt a 13,5 milliót gyorsan. Csak arra gondolok, hogy a Kárpát-medencén kívül, vagyis inkább a tengerentúlon élő nemzettársaink nyilván ingujjból tudják, hogy kicsoda Tila Tequila, ott is vannak ugyanis mindenféle sztorimagazinok, amelyekből megtudható, egyik-másik helyi érdekű, közepesen híres senki hogyan veszi mélytorokra a teniszedzőjét, hány gramm kokaint tüsszent el szombat esténként, továbbá kiderül, hogy bizony ő is meztelenül zuhanyozik, és fogmosás közben is a világbékére gondol feszt.

Mondjuk, a "helyi érdek" arrafelé mintegy huszonsokszorosa az itteninek, egy akkora országban bátran gondolhatják a tévés összeesküvők, hogy az ő kultúrszemetük, na, az bizony olyan nemes kultúrszemét, amit rögtön importálni is kell, vagy legalább a nyugati szélre bízni, porozza be a mi bibéinket is, itt, a sötét keleten.

Tila Tequila egy vietnami származású szingapúri csaj, aki Amerikában él, és természetesen latinos művésznév alatt dolgozik; az idézőjeleket mindenki gondolja a megfelelő helyre. Egy biszexuális aktmodell-énekes, aki megelégelvén az eddig kudarcos párkeresési mizériát, most a Music Television segítségével vendégül lát a házában 16 férfit és 16 nőt, akik persze mind halálosan szerelmesek belé, s akiket különféle próbák elé állít, hogy végül csak egy maradjon: az, akiben megtalálja az igaz szerelmet, hát hogyne. Mindezt a kamera előtt. A műfaj: valóságshow. Tila Tequila, megengedem, jó nő egyébként, de nem annyira, hogy egy véletlenszerűen kiválasztott plázában vagy akár a Jászai Mari téren ne találnék 10 perc alatt 20 jobbat nála.

Az ilyen típusú valóságshow működéséhez ráadásul kevés a dekoratív külső, nem elég, hogy hol ezzel smárol (férfi), hol meg azzal (nő), hol emez keni be mindenféle szexi olajokkal, hol meg amaz hoz neki saját készítésű spagettit. Persze, attól is tud működni, csakhogy a hosszú távú sikerhez nem árt, ha legalább halvány fogalmunk van róla, kiről szól a show, hívószóra előbukkan az arcéle a Nagy Magyar Mediális Ködből, el tudjuk helyezni a főhőst a fülünk mögötti kispolcon, Hajdú Péter és Győzike közé. Esetleg.

Mivel azonban errefelé senki nem tudja, ki ez a nő és mit akar az élettől, semmi sem indokolja, hogy a zenei tematikájú, jellemzően tinicsatorna éppen az ő főszereplésével tűzzön műsorra egy Nagy Ő jellegű műsort. Noha tévészakmai és káprázati szempontból elvileg rendben van a produktum, mozog a kamera, van tűzpiros kabrió és hipervilla, izmos férfiak és nagymellű nők is akadnak, van medence, van balhé is, meg béna hangalámondás, mégis motoz kicsit a kérdés: mit üzen az ezt, valamint a hasonló show-kat bámuló itteni kölyköknek a Szerelem egy húzásra című program?

Remélem, hogy semmit.

Az, hogy a hazai MTV adni kezdte Tila Tequila párkereső műsorát, olyan, mintha a magyarok eladnák az amerikaiaknak Molnár Anikó rózsás kalandjait, nézzenek ők is bután.

Ez volna a kívánatos nemzeti bosszú minimumszintje amúgy.


(Tila Tequila - Szerelem egy húzásra Music Television)

 

Tila Tequila
Tila Tequila
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.