Ki lehetne korunk Tolsztoja?

Szinte áttekinthetetlenül széles a mai orosz irodalom választéka – mondja Goretity József, a Debreceni Egyetem tanára, a kortárs orosz írók fordítója. Nehezére esne kiemelni egy olyan szerzőt, akit korunk Tolsztojának nevezhetne, de azt gondolja, hogy nemcsak a mai kiemelkedő szerzőket volna érdemes olvasni, de olyan százéves alkotókat is, akiket a magyarul olvasók történelmi, politikai okok miatt nem ismernek. A műfordítót a mai orosz irodalom kínálatáról és hazai fogadtatásáról kérdeztük.

– Most fejeztem be Viktor Pelevin új regényének fordítását, amelyet a könyvfesztiválra akar kihozni az Európa Kiadó. Ananászvíz a szépséges hölgynek az eredeti címe. Pelevin fantasztikus figura, rendkívül népszerű a fiatalok körében, és sokat is fordítják. A népszerűségének talán az az oka, hogy olyan ő, mintha csak a virtuális világban létezne. Mintha állandóan rejtőzködne, a fényképein is napszemüveget visel. A prózája is a valós és a komputervilág különös keveréke. Pelevinnek magyar rajongótábora is van, de azt gondolom, lesz a polcomon várakozó következő könyv szerzőjének, Szergej Kuznyecovnak is, aki nagyon népszerű Oroszországban. Újságíróból lett író. A Pillangó bőre című regényét már németre és olaszra is lefordították – meséli a fordító, hozzátéve: Kuznyecovnak bonyolult elbeszélő technikája van, nem véletlenül kérte őt, hogy ne változtasson azon, az elbeszélő hányadik személyben szólal meg. De mielőtt még ennek nekilátna, be kell fejeznie Viktor Jerofejev esszéregénye magyarítását, amely valódi és fiktív utazások sorozatát köti egybe. Filozófiai regénynek is lehetne nevezni.

Az orosz irodalomnak nagyon bő ma a választéka – mondja Goretity József. Szerinte nehéz lenne megnevezni, kik a kort nevükkel jelző írók. A nyolcvanas években indult szerzők: Pelevin, Szorokin, Jerofejev rendkívül népszerűek, milliós olvasótáboruk van, de elég megosztó személyiségek. Jellemző, hogy 2003-ban az egyik nacionálbolsevik szervezet nyitott egy olyan „fordított könyvesboltot”, ahová megsemmisítésre lehetett visszavinni ezeknek a szerzőknek a műveit. De hasonló indulatokat váltott ki Ljudmila Ulickaja munkássága is. Goretity szerint a Daniel Stein, tolmács és az Imágó valóságos vihart kavart az orosz interneten. Sokan szuperlatívuszokban írnak róla, de rengetegen támadják is a könyveket.

Ezek a szerzők már részei a magyar kínálatnak, de a műfordító szerint nagyon sok olyan kiemelkedő fiatal orosz író van, akinek a könyveiből eleven képet kaphatunk arról, miféle világ is Putyin Oroszországa. (Pontosabban: a könyvek arról szólnak, hogy nem csak Putyiné ez a világ.) Zahar Prilepint említi, aki kommandósként, illetve haditudósítóként vett részt a kilencvenes években a csecsen háborúskodásban. A kiadókat esetleg az riasztja vissza, hogy ez az író – másokhoz hasonlóan – egészen radikális politikai nézeteket hirdet. De felemlíti Oleg Pavlovot is: a negyvenéves szerző sorkatonaként, börtönőrként szolgált – már a posztszovjet Oroszországban. Ez az élmény meghatározta későbbi írásait, sokat megtudhat az olvasó a mai orosz hadsereg működéséről a Kincstári meséből. De Alekszandr Tyerehov is katonatörténetekkel lett híres, sőt hírhedt, mert az orosz tábornoki kar felbőszült leleplező erejű novelláin. Több nyelvre lefordították a Patkányölő című szatirikus regényét és a Kőhidat is, amely a sztálini kor Moszkvájában játszódó szerelmi történet.

Rengeteg a kiváló és érdekes új orosz szerző: a társadalom értékrendje ugyan változott, de az irodalom, az írás, az író fontossága valamennyire megmaradt. Goretity szerint ugyan már nem milliós példányszámban jelennek meg, de továbbra is léteznek, sőt számítanak is a régi „vastag folyóiratok”. A szerzők továbbra is ezekben debütálnak, és onnan jutnak ki a könyvpiacra. A folyóiratok – mint a továbbra is tekintélyes Novij Mir – által odaítélt irodalmi díjak is fontosak. Az orosz irodalom hazai kedvelői az interneten is hozzáférhetnek a kínálathoz. A műfordító végeredményben elégedett a mai orosz irodalom itthoni fogadtatásával és kiadásával. Azt mondja, hogy bőségesebb választékot kap az olvasó orosz művekből, mint kortárs olasz, német vagy brit prózából. Az persze előfordul – jegyzi meg –, hogy a kiadók akkor döntenek egy orosz szerző kiadásáról, amikor angolul vagy németül is sikeres lett a könyve. Ulickaja és Tolsztaja hazai megjelenéséhez is kellett az előzetes „nyugati” siker, nem volt elég az orosz irodalom hazai szakértőinek ajánlása – jegyzi meg rezignáltan.

Végül megkérdezem, vannak-e még magyarul kiadatlan orosz remekművek, esetleg olyan könyvek, amelyeket a szovjet korszak nem engedett kiadni, és ezért nem ismerjük őket mi sem. Vaszilij Grosszman nagy regénye, az Élet és sors hamarosan megjelenik – mondja. Nem jöttek ki magyarul egy különös életű, emigrációba kényszerített szerző, Fridrih Gorenstejn könyvei. (Nagy regényéből, a Zsoltárból egy részletet adott ki a Múlt és Jövő folyóirat, Hetényi Zsuzsa fordításában. – A szerk.) Ő tehát inkább azt fájlalja, hogy hiányosak és elavultak azok a fordítások, amelyek az „ezüstkor” nagyjainak, az orosz szimbolista próza képviselőinek, Andrej Belijnek és Fjodor Szologubnak vagy az avantgárd próza egyik legjelentősebb alakjának, Andrej Platonovnak műveiből készültek. Pedig ezek a szerzők valódi fordulatot hoztak az orosz irodalomban – hasonlót ahhoz, mint Proust, Kafka vagy Joyce. Érdemes lenne újrafordítani, újraolvasni őket – ajánlja Goretity József.

Goretity József szerint rengeteg a kiváló új szerző
Goretity József szerint rengeteg a kiváló új szerző
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.