Éberwein Róbert képezte ki játéktérré a kettős forgóval felszerelt színpadot. Használta a leereszkedő trägereket, díszleterősítő rudakat, platókat a nézőkkel három felől körbeülhető, leeresztett vasfüggönyös színpadon. Benedek Mari testhez tapadó, szűk babaruhákkal látta el a színészeket. Nem jellemez. Nem egyénít. Egységes tornaegylet kiárusításon vett dresszeiben mutatja a játszókat. A klasszikus balett tüll-szoknyás egyenruhái, vagy a modern táncok feketetrikós uniformisai világrendet sugallnak látványukkal, összetartozó egységükkel. Benedek szeszélyesen szabálytalan kriksz-krakszokkal díszített préselt virágmintás női- viaszosvászon konyhai étkezési terítőkre emlékeztető férfi-trikói előnytelen testeket tárnak a nézők elé. Önkényesen kifejezéstelenek. Cseppet sem tetszetősök.

Fájdalmasan hiányzik a színlapról a zeneszerző neve. Oka, feltehetően: mivel nem volt zeneszerző. Az akusztikai csalamádé házilag rottyantott. Néhány taktusnyi tolvajolt idézet, ipari fémek csikorgása, vagy a színpadi felszerelések rozsdás nyikordulása, bizonytalan eredetű, és biztosan fülbántó hangzatok.

Vagyis a színpad esztétikai csatatérré lett. Két ellentétes irányú színház küzd a térért. A bevételt hozó könnyed komédiák és a nézők befogadását kemény próbák elé állító újító színház ellentétes nyelvrendszerű, kifejezési eszköztárú, valójában más-más művészi étvágyú nézőt kielégíteni akaró megmozdulás szembe szegül egymásnak.
Bajos igazul megítélni a színház kétfelé tartó szolgálatát. Egyáltalán nem biztos, szükséges-e igazságot tenni. Ellenkező kívánságokkal érkeznek a kultúra-fogyasztók. Felüdítő könnyedségeket óhajtanak egyfelől. Lehiggasztó és pihentető limonádékat. Másfelől elméjüket próbára tévő, meggondolkodtató művészi újdonságokat, szellemi befogadásukat tágító újszerűségeket. 

A világ képzeletbeli közepén – Centráliában - egy család széthullása a központ. A szeszes tartalmú, fegyelmezett Horváth Virgil, a nyomatékos megjelenésű Fehér Anna és a karakter nélküli Postamestert Háda János karakter nélkülien fakó kivitelezésében látjuk. Gieler Csaba hisztérikusan kirobbanó szellemi vezető papja kíséri a mesebelien szerencsét próbálni világgá ment Kéményseprő (Andrássy Máté), Tűzoltó (Kádas József), Mentős (a többiek közt monstruózus méretűnek ható Csórics Balázs) ellenpontrendszerét. Simkó Katalin fejezetcím-elválasztó részvételeivel tárgyilagos tisztasággal megszólaló Speaker. Tisztán beszél, ha nem is egészen tiszta értelmezéssel. Egy képzeletbelien ismerős világban, Centráliában foly a történés, ahol a Polgármester leleményeként elhantolják a használatlan bánya járataiba a hulladékot. Tehát az élet vastag szemét rétegek tetején működik.
Szálinger Balázs verses anyaga kiművelt, méltóságteljes szöveg. Az antik és a fesztelenül konyhai nyelv békésen folyik össze. Szemfényvesztő bűvészbiztonsággal keveri a kispolgári közhelyeket a biblikus pátosszal. Szép szöveg, mégsem drámai anyag. A szavak bokrai alól hiányzik a vázként összetartó drámai alaprajz, mint az Evangéliumnál, a Kalevalánál, netán a klasszikus triászra támaszkodó Oidipusz gyermekeinél, korábbi színpadi szövegajánlatainál.

Elfogulatlan természetességgel vált évszázados látószöget. A kisszerűségből emelkedik a fenségesbe. Jó mondani hangosan, mégsem színésznek való. Nem bújik mögötte megjelenítendő. A kimondott szavak mögül hiányzik az elhallgatott drámaiság.

A szöveg irodalmilag visszhangos. Az állítólagosan Pennsylvaniában 1866-ban az égő szemétbányán élő város meséje Brecht Mahagonny városának történetét visszahangozzák, de Milton Elveszett paradicsoma is ott zeng a versek között. Szálinger verbális anyagát fékezi, hogy semmiképp nem drámai szöveg. A játszók sem tudják hasznosítani szavait. Úgy érződik: nem igazán értik mit mondanak föl. Minden esetre nem tudják a nézőnek közvetíteni az összetartó értelmet. Nemcsak drámaiatlan a verbális anyag, még csak nem is gesztikus. Szó és mozgás nincs beszélő viszonyban a színpadon.

Horváth Csaba mozgásrendszere nehéz, veszélyezteti a munkavédelmi előírásokat, mégis kevéssé szemgyönyörködtető, leszámítva Blaskó Borbála lírai táncait és a kivitelezés feszes pontosságát. Tény azonban, hogy Horváth a lehető legközelebb hozza egymáshoz az angyalföldi színház testi-lelki tespedtjeit a Fortedanse hasizmot és agytekervényt egyaránt versenykészségben tartó virtuózaival.

A lomha Dányi Krisztián egyívású előadástársa a mind kivirágzóbb Blaskó Borbálának, és a rezervből működő Krisztiknek. Blaskó (Szemét) és Krisztik (Ember) jelképes párosának szövege kevésbé érthető, mint mozdulataik plaszticitása. Blaskó, akár A hattyúk tavából lépne ki kecsesen, Krisztik pedig teljes összpontosítással és erőkifejtéssel mozgatja a (forgószínpadot) a világot, az előrehaladást. Varga Gabi, Sipos Vera, Földeáki Nóra a nők.
Horváth Csaba előadói tárgyként használják egymást. Egymásra hágnak tornacipőtalppal. Kitámasztják testüket tetszés szerinti pontokról. Füstölt kolbászként fityegnek alá a díszletrácsokról. Kettős értékűek ezek a mozdulatrendszerek: testvéri összefonódáson, egyre termettségen túl az ellenkezőjét is sugallják: amikor ember embertársát rideg tárgyszerűséggel alkalmazza élete továbblépéséhez.

Némileg fölforgató egyazon deszkákon mutogatni a told le a gatyádat! a nevettetésért és a néző figyelmét kemény próba elé állító előzménytelen nézőborzolót. Melyik a színház elsődleges célja? Kedveskedően csiklandozni a nagyérdemű tokáját, vagy megfeszített figyelemre és gondolkodásra csikarni, esetleg megcélozni bujkáló sznobizmusát, hogy pártolja újdonat fogalmazási rendszerek létrejövetelét?
A művészet nem egytálétel tukmálása.

Ezerszínű magazin. Esztétikai bevásárló központ. Exkluzívtól terjed kínálata a bóvliig.

Bevásárolhatunk New Yorkban a Bloomingdale áruházban, Párizsban az haute couture cégek egyikében, vagy válogathat a vevő prêt-à-porter konfekciódömpingben, turkálhat kedvére valóért out let üzletekben, kereshet másod-harmadkézből holmikat, kimehet a kínai piacra, lesheti a kiárusításokban a divatból kifutott cikkeket, rendelhet mérték után vagyont érő kézzel varrottat a londoni Savile Row egyik férfidivattemplomából, ruházkodhat házivarrónőtől (ha van ilyen még), vagy a nagymama varrógépe alól.

Szabad a választás!