Rea örömét leli a gitárban

Népszabadság - Kocsis Zoltán

Az első ilyen maga az előzenekar szerepét betöltő Paul Casey volt: az ír énekes, felrúgva minden trendet, egy szál akusztikus gitárral állt ki a színpadra. Kellemes hang, megnyerő személyiség, jól sikerült, üdítően friss, egyéni hangot képviselő dalok - íme a recept, amellyel Casey a bemelegítő koncertektől eltérően percek alatt megtalálta az utat a hallgatókhoz. A felére csökkentett méretű Aréna többezres közönsége egy emberként figyelt az énekesre, a folyamatosan felhangzó taps minden volt, csak nem az udvarias „szeretünk, de menj már, nem rád vagyunk kíváncsiak" tenyér-összeütögetés. Sőt, többször megnevettette, egyszer meg is énekeltette az embereket - igaz, épp csak néhányan énekelték a refrént, de ismeretlen előzenekarként ez mégiscsak bravúr.

Újabb nem várt pozitív fordulatként az alig negyedórás átszerelés után nem váratták tovább a rajongókat kilencig, de még csak fél kilencig sem, nyolc óra húszkor Chris Reával az élen megjelentek a színpadon a zenészek (beállt közéjük Paul Casey is), és minden különösebb fakszni nélkül játszani kezdtek.

Ettől kezdve az ismerős Chris Reát láttuk, aki egy-egy köszönömön kívül nem nagyon beszél, legfeljebb tapsolva kér néha kicsit több biztatást zenészeinek. Aki dalról dalra cserélgeti a gitárokat, amelyek közül egyiken-másikor bizony látszik, hogy régóta társa már a turnék alatt. Aki elképesztő hangokat képes előcsalni a hangszerekből, miközben a legnagyobb slágereket is úgy adja elő, mintha nem játszotta volna már el őket ezerszer. Aki néha összekacsint a többi gitárossal, majd furcsa, szeretnivalóan esetlen mozdulatokból álló „táncba" kezd, persze hangszerrel a kezében. Aki annyira örömét leli a gitárban, hogy ha nem tudnánk róla, hogy rutinos öreg róka, azt hihetnénk, egy kamasz, aki végre a színpadon állhat.

Hamar eltelik a több mint másfél óra, amelynek végén kellően hatásos bevezetés után, vörös lámpák kereszttüzében kezdi énekelni a Road to Hellt - azt hihetnénk, ezt a rádiók már unalmasra koptatták, de nem, élőben Rea még ma is képes minden egyes rajongót a dalhoz vonzani. A varázs megmarad a ráadás alatt is, néhányan a biztonsági őrökkel mit sem törődve táncolni kezdenek a széksorok között, vagy állva tapsolják meg a zenészeket.

Egyetlen kellemetlen meglepetés maradt a kétórás koncert végére: nem volt második ráadás.

Kapcsolódó cikkek: Vendég-Pillangókisasszony Pozsonyból | Soma Női Zenekara | Chris Rea ismét Budapesten | Élő koncertek a Youtube-on | Randevú Myrtill-lel