A premiereken spórol a Bárka Színház

Levelet kaptak nemrég Seress Zoltán igazgatótól a józsefvárosi Bárka Színház művészei: takarékoskodjanak a pénzükkel, mert március végéig valószínűleg nem kapnak fizetést. A helyzet még kilátástalanabbá vált, amikor felröppent a hír: bármennyire ígérték is korábban, joghézagra hivatkozva mégsem veszi át a Magyar Közszolgálati Egyetem az eddig kerületi fenntartású Bárkát.

A színház gazdasági igazgatója, Szabó Attila lapunknak elmondta: való igaz, egyelőre nem olvadhat be a színház az egyetembe – bizonyos (a jelek szerint az utolsó pillanatban felszínre került – A szerk.) jogi problémák miatt. De nincs veszélyben a Bárka – állítja a gazdasági igazgató –, hétfőn ugyanis a józsefvárosi önkormányzat jegyzőt helyettesítő aljegyzője, Mészár Erika kijelentette: a Bárkának érvényes közszolgáltatási szerződése van, a kerület továbbra is tulajdonos, így Józsefvárosnak a fenntartói feladatokat el kell látnia. Szabó Attilától azt kérte, péntekig írjon üzleti tervet, hogy ezt a képviselő testület elé terjeszthesse a március 1-jei ülésen.

Egy ideje bizonytalannak tűnt a Bárka támogatása, amit az idén fokozott, hogy a fenntartói apanázst külön sorra tették az állami költségvetésben: ezt csak az egyetem hívhatta volna le. De mivel jogilag még nem tartozik hozzá a teátrum, a bárkások majdnem két szék között a pad alá estek. A beolvadás jogi akadályainak elhárultáig az garantálhatná a működést, ha a kerület saját pénzből finanszírozná a színházat. Ha a képviselőtestület megszavazza a büdzsét, a teátrum 30 millió forintnyi tartozása is apránként törleszthetővé válik.

Egyelőre elmaradnak viszont a Bárkán az évad bemutatói. A színház vezetése azért döntött így, mert nem volt érvényes fenntartói támogatása és üzleti terve – mondta Szabó Attila –, és a fedezet nélküli kötelezettség-vállalás bűncselekmény lenne. Hogy mi lesz az idei premierekkel, még nem tudni. Kérdés, hogyan tudnak megállapodni az alkotókkal, belefér-e az idejükbe egy halasztott bemutató.

Őszi álom próbája a Bárka színházban
Őszi álom Bárka színház
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.