Dunai Tamás (elõtérben) Kuligin, Danyi Judit (b) Olga, Magyar Éva (k) Mása és Trokán Nóra (j) Irina szerepében

MTI - Ujvári Sándor

Sokféle anyagból próbálta összegyúrni Szász János a Három nővér kecskeméti előadását. Ezt az is jelzi, hogy háromféleképpen is elkezdődik. A vasfüggönyön színpompás filmfőcím pereg, derűs férfihang sorolja az alkotókat. Az Andrejt játszó Lengyel Tamás a nézőtér egyik hátsó sorából előkászálódva elsiránkozza a vidéki kisváros borzalmait.

Amikor aztán a vas fölmegy, egy hatvanas-hetvenes évekből való szovjet társbérlet összes helyiségében találjuk magunkat egyszerre. Frizsideren a televízió, hátul sparhert, előtte zsúfolt konyhaasztal, falikút, kerek mosógép, a magasban fregoli; és így tovább, lehetetlen felsorolni mindazt a múltból, amit a díszletet is tervező rendező összehordott. Olga (Danyi Judit) éppen egy ugrálós kerek centrifugával küzd, Mása (Magyar Éva) meghúz egy lapos fémpalackot.

A filmfőcím játékos-könnyed iróniát, Andrej belépője lírai társadalomkritikát, a díszlet brutális közelmúltidézést ígér. A különféle minőségek azonban nem állnak össze. Idővel érzékelhetővé lesz ugyan, hogy a sokrétűen áttetsző csehovi drámaszövetet egy gorombább, durvább, erőszaktól átitatottabb közegben szeretné kipróbálni Szász János - bizonyára ehhez gondolta alkalmasnak az egykori, nálunk is jól ismert szovjet szocializmus világát.

Csakhogy ez nem hatja át az előadás minden percét, hanem ötletszerűnek tetszőn bukkan föl olykor. A szereplők, akiket Vereckei Rita a díszlet koránál maibbra öltöztetett, többnyire rendes Csehov-darabot mondanak és játszanak, csak közben néha egészen váratlanul elkezdenek hisztériázni és durvulni. Szoljonij (P. Györffy András) szerelmi vallomása hevében úgy odavágja Irinát (Trokán Nóra) egy kanapéra, hogy nyekken. A durvulást a befejezés tetőzi be, amikor a búcsúzó Versinyin (Fazakas Géza) gorombán lerázza magáról a szerelemesen rátapadó Mását, aki ezután négykézláb mászik férje ölébe. A jelenet nemcsak otromba, de szájbarágó, és amit szánkba akar rágni, annak semmi köze semmihez, ami korábban történt.

A színészek szemlátomást becsülettel teljesítik a rendező kéréseit, amúgy meg tanulmányaik, ösztönük és tehetségük szerint simulnak a szöveghez. Egy-egy markáns meg nyilvánulás ellenére sem mutatnak föl markáns alakokat. Bognár Gyöngyvér Natasa jellemzését elintézi trampli tűsarkon-tipegéssel, amiben kiváló, Ádám Tamás meg nagyrészt a szöveget is elnyelve handabandázza végig Csebutikin szerepét. Dunai Tamás bohókás klarinétozással tűnik ki, ami mindenben ellentmond az akkurátusan ostoba tanár egyéniségének.

A vidáman rikító főcím filmje kurta narrátorszövegekkel folytatódik a második és a harmadik felvonás előtt is, a negyedik előtt azonban nem eresztik le a vasat, hanem egy szakasz terepszínű kommandósnak öltözött díszletmunkás fürgén eltakarítja szinte az összes berendezést és kelléket, majd az egész fájdalmas, öldöklős-búcsúzkodós felvonás alatt Natasa gyerekjátékokkal igyekszik megtölteni a koszlott tapétájú hodályt.

Ha a díszlet és a játék korábban nem vont volna meg a nővérek világától minden szépséget, szubtilis finomságot, emelkedett kulturáltságot, igaz összefoglalása lehetne ez a földhözragadt középszerűség hatalomátvételével végződő történetnek. Így csak utólagos igyekezet mindannak a pótlására, amit az előadás addig elmulasztott.

Kapcsolódó cikkek: Rechnitz - Rohonc | A nap kritikája (Zappe): Létfontosságú bábok | A nap kritikája (Zappe): Csak egyetlen simogatás | A nap kritikája: Mesét láttunk | Magyarország - lyuk a díszleten