
Az uszálystrand. Jön-e a dinnyehéj? MTI - H. Szabó Sándor
Ha én külföldi lennék, biztosan nem venném például észre, hogy a Szabadság-szobor előtti kilátóteraszon kicserélték a korlátokat, hiszen mellékszereplő, alig észrevehetően illik a város nosztalgikus vonalába itt, ahová mindenki az állítólagos panoráma miatt jön – és ami – nyugtázzuk csak büszkén – változatlanul működik. Meg van ez a hatalmas szobor, aminek még a legkisebb útikönyvben is színes kép jut: látványosság, na. Egy kívülálló nyilván nem tudhatja, hogy még városi legendák is születtek róla (eredetileg az ifjabb Horthy emlékművének készült, nem is pálmaágat, hanem halat/söröshordót satöbbit tart a kezében), és hogy 1945-ben az egykori felszabadulási emlékmű a szovjet Vorosilov marsall nyomására került tervezett helyéről, a krisztinavárosi Horváth-kertből ide, a Gellért-hegyre, és közben mérete is többszörösére, majdnem negyvenméteresre nőtt.
Azt tehát csak egy őslakos tudhatja, hogy a Citadella (amit más ideiglenesen hazánkban állomásozók, az osztrákok építettek ide, és nem a város védelmére, hanem kifejezetten elrettentésére) déli csücskénél előtte nemigen volt semmi, az új korlát tehát „patináz”, halkan ugyan, de más előtörténetet hazudik ide, mint ami ’45 után lehetett. Hogy szép-e? Egyrészről igen, mert új/régi, stabil biztonságot sugároz és elegánsan visszafogott a szürkésfehérje, másrészt mintha a szocializmus nyomát akarná elradírozni innen.
Eklektikus díszítettsége érezhetően a Szabadság hídéra rímel inkább és kevésbé az emlékműre – nekem az a sokkal sivárabb, eltüntetett passzol ide, és retusálás nélkül annak az ötven évnek a látványképe, amit csak nekünk végérvényesen szétszálazhatatlan rendszerre és egészséges nosztalgiára – a fiatalabbaknak ez amúgy is már régen a retró része. (A Budapest Galériával és az Örökségvédelmi Hivatallal előzetesen egyeztetve Pomsár András tervezte.) Meg aztán visszakanyarodva a Citadella oldalához, a múltkorszerűsítésnek is hirtelen vége: visszakapom, amit nagyon akartam, a fekete csőkorlátot.
 A kilátó korlátja mellékszereplő Népszabadság - Teknős Miklós
Amúgy a világörökség részében vagyunk, innen jól látni további részeit is, például az uszálystrandot. Felülről egészen más, mint a sajtófotókon: a körülötte csapott médiazaj nélkül már nem akkora különlegesség, viszont szépen beleillik a rakparton sorakozó üdülőhajók, éttermek és pontonegységek sűrű sorába. És nem is újdonság errefelé: egyrészt Párizstól Bécsig ismerős műfaj, másrészt száz évvel ezelőtt a Margit hídtól délre a két parton legalább kilenc különböző uszályhajó állt. (Egy fotót én is őrzök a hallban a Parlament előtt működő Duna uszoda önfeledt fiúvendégeiről – nő nem látszik, még tombolt a nemi elkülönítés.) Akkor persze még a faszerkezeten áteresztett folyóvízben fürödtek önfeledten, de hagyjuk most a szokásos siránkozásokat, hogy ma már a Duna is koszos… az elvi zöldnosztalgia, most ez az uszálystrand a konkrétum, ez áll itt.
És ahogy bejön az ember, rögtön kiderül, még ha a két összetolt uszály fedélzete nem is maga a Római strand, sok irányba képes beindítani a fantáziát. Mondjuk a budai panorámával szemben lábat áztatni/ zuhanyt venni/ücsörögni egy napozóágyon vagy csak beleállni a dunai szellőbe, az aprócska medencéből figyelni, jön-e a dinnyehéj… A bár lélegzetelállító áraitól, az esti diszkótól, meg a kiragasztott fénymásolópapírokon működő információs rendszertől most tekintsünk el – ez az ideiglenes dunai strand még azokból az ötletekből őriz valami kis adagnyi merészen mámorítót, amilyenek a rendszerváltás éveiben termettek nagy számban, aztán a húsz év alatt alig lett belőlük valami. (A kezdeményező Z. Halmágyi Judit volt, a hevenygyorsaságban kivitelező tervezők a Városi Tájkép Csoport – a Móricz Zsigmond körtérről melegedőkövéről ismert Pyka Zsolt és Szöllőssy Barbara.) Lehet, hogy konténerekből áll, meg a zuhanyozó faborítását már két hét alatt kiszívta nap, de valószínűleg még a benzingőzben, útfeltúrások között is az ilyen apró, régi/új mondénságok elszaporodásától éreznénk kicsit jobban magunkat
|