A kormány lefújta a Szépművészeti bővítését

Az eredeti elképzelések szerint ma már használnunk kéne a Szépművészeti Múzeum föld alatti, kibővített tereit, ám a munka elkezdése mostanáig csúszott. Ennek a halogatásnak immár vége: lapunk információi szerint a napokban a kormány lefújta az építkezést.

Mint ismeretes, a Szépművészeti Múzeum föld alatti bővítésére (közönségforgalmi és kiállítóterek kerültek volna oda) elsősorban az EU biztosított volna forrást: a hivatalosan a Hősök tere turisztikai fejlesztésére szánt körülbelül négymilliárd forint döntő többsége a közösségtől érkezett. Ezért is meghökkentő a mostani döntés, hiszen költségvetési indok nem állhat mögötte.

A döntés előzménye ugyanakkor, hogy tavaly tavasszal igen erős civil és szakmai mozgalom bontakozott ki a bővítés ellen: különösen sokan kifogásolták Karácsony Tamás tervének azt a részét, amely a lépcső bevágásával teremtett volna új bejáratot. Ezt az elemet a tiltakozás hatására néhány hónappal később Baán László főigazgató el is hagyatta a tervből. A jelenlegi elképzelések szerint - amelyek megvalósítására két hete írtak ki közbeszerzést - két áttetsző üveghasáb biztosítana lejárást a térről az új terekbe. 

A múzeum térszínt alatti bővítése - Udvar
A múzeum térszínt alatti bővítése - Udvar
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.