A hip-hop magyar találmány

A hétvégén rendezik meg a Párizsi Magyar Intézetben az EuShorts rövidfilm-fesztivált, amelyen - többek között - megtudhatjuk: az amerikai hip-hop tánc és zenestílus egy magyar faluból, Takács József révén került az USA-ba (Lopott ritmus), továbbá, hogy ki miként veszíti el szüzességét Svédországban (Never like the first time), és azt is, mindegy, kié az anyós, csak főzzön (Eramos pocos). A kétnapos fesztiválon öt magyar rövidfilm látható.

A magyar filmművészet nagyobb teret nyerjen a nemzetközi piacon - ez az egyik fontos törekvése a Párizsi Magyar Intézetnek (PMI). Ezért indította el tavaly a PMI igazgatója, Derdák András a Silent Cinema nevű kezdeményezést, amelyben az intézet 150 négyzetméteres nyitott tetőteraszán magyar rövid- és nagyjátékfilmeket vetítettek.

(Derdák filmhez fűződő elkötelezettsége már korábban is kiderült, mikor a budapesti Banán Klub vezetőjeként a Francia Intézettel karöltve megrendezte a Menekülés a rövidfilmbe elnevezésű fesztivált.)

Mindennek folytatása az EuShorts, amelyet először 2007-ben, a budapesti Szindbád moziban rendeztek meg. Most Párizsba vándorol az eseménysorozat, ahol az érdeklődők megismerhetik a magyar, a francia, az angol, az észt, a német és a norvég rövidfilmeket, köztük a 2007-ben Oscar-díjra jelölt spanyol Borja Cobeaga alkotását, az Eramos Pocost.

A kínálatba öt magyar mozi került: Szirmai Mártontól a Szalontüdő, Szecsanov Martintól a Lopott ritmus, Tóth Barnabás rendezése, az On a train, Ducki Tomek alkotása, az Életvonal, valamint Riedl Katalin filmje, a Tünderkék.

A PMI tájékoztatója szerint a filmfesztivál felvezetése a Duna-menti országokkal közös együttműködésnek. Ennek keretében az intézet moziterme ez év végétől közép-kelet európai művész moziként funkcionál majd. A vetítéseken kívül fórumokat is szerveznek majd az alkotók és a francia producerek párbeszédének elősegítésére.

 

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.