A csávó az Ószövetségből

Kazinczy Ferenc az az ember, akinek a neve mindenkinek ismerős, ám nagy bajban lennénk, ha a műveit föl kellene sorolni. Ez a bon mot-nak is beillő kesernyés meghatározás azonban nem akadályozza meg, hogy ma, születésének 250. évfordulóján aktuális és húsba vágó kérdéseket fogalmazzunk meg: mit takar ma a nyelvművelés fogalma, hogyan tanítsuk ma a nyelvtant az iskolában, és vajon lehet-e helytelenül beszélni. Az évforduló kapcsán a Petőfi Irodalmi Múzeumban szakmai beszélgetéssorozat indult A nyelv Kazinczy korában és ma címmel.

Kazinczy helyzetét tovább nehezíti, hogy nem érettségi tétel, így az irodalmi munkássága szinte teljesen elsikkad az iskolai oktatásban. A diákok leginkább a nyelvújítás kapcsán hallanak róla, de az igazi lelkesedést és derültséget a be nem fogadott, „félresikerült" magyarosítások váltják ki (gőzszekér, gáncsfa, gondnyom) - emelték ki a beszélgetéssorozat első állomásának részvevői: nyelvészek, gyakorló pedagógusok (Domonkosi Ágnes, Fejes László, Kálmán László, Schiller Mariann).

S bár a nyelvészek körében Kazinczy megítélése összetett, a kultusz mellett számos bírálat is éri a nyelvújításban betöltött szerepét, abban mindannyian egyetértettek, hogy a mai helyzet nehezen összevethető az akkorival. Mert persze ma is érik „támadások" a magyar nyelvet az angol szak- és jövevényszavak felől, de jelenleg semmiféle erőszakos beavatkozásra, újításra, művelésre nincs szükség.

A magyar tudományos köznyelv létezik és jól használható, pillanatig sem kérdés, hogy mi a felsőoktatás nyelve, ráadásul a manapság lingua francaként használt angolt jóval kevesebben beszélik, mint amennyire elterjedt volt a német a XVIII. század végén. Így a magyar nyelv „sebezhetősége" jóval kisebb, szemben az akkori állapotokkal, amikor egyszerre volt szükség fejlesztésre és védelemre, különféle kifejezésbeli kényelmetlenségek és ragozásbeli nehézségek megszüntetésére.

Ami tovább rontja az akkori helyzet és a mai viszonyok közti analógiát, hogy az utóbbi évtizedekben lejáratódott, kompromittálódott a nyelvművelés, főként az egyre szaporodó harcos, ám annál dilettánsabb nyelvművelők miatt. Ma sokkal inkább a gyerekek nyelvi képességeinek fejlesztésére kellene helyezni a hangsúlyt, fölhívni a figyelmet a nyelv eredendő gazdagságára.

A kora modernséghez képest, mikor is a nyelvi sztenderd megteremtése volt a tét, a posztmodern már a többféle nyelvváltozatról és beszédmódról szól. - Senki sem biológiaórán tanul meg lélegezni - hívta fel a figyelmet arra Domonkosi Ágnes, hogy az iskolai nyelvtanórák feladata sem elsősorban a nyelvtanítás, hanem sokkal inkább a nyelvi nevelés és tolerancia kialakítása lenne. Az iskola által tanított „rendes" nyelv vagy sztenderd ugyanis kevesek anyanyelve, mindenki otthonról hozza magával a saját változatát.

Ez pedig sosem helytelen, legfeljebb kevésbé szép. Az iskola feladata az lenne, hogy az irodalmi nyelvet ne az anyanyelv helyett, hanem azzal párhuzamosan segítsen elsajátítani. Ehhez viszont elengedhetetlen a szemléletváltás. A tankönyvek ugyanis a sztenderd egyeduralkodását sulykolják és várják el a nyelvhasználóktól, s ennek kapcsán alakult ki az a tévképzet, hogy a nyelv folyamatosan romlik, sőt talán már halott is.

- Új és új közlésformákat, új és új világokat kell megnyitni a gyerekek előtt - hangsúlyozta Kálmán László, és ellenállni az egységesítésnek, amit az iskola és a média sugall. A jelenlegi felfogás szerint ugyanis minimum nemzetellenes rémtett, ha valaki vét a nyelvhelyesség ellen. Mármint a sztenderd normái ellen. Pedig minél több nyelvváltozatot tud és ismer a gyerek, annál otthonosabban mozog majd a magyar nyelvben.

Hiszen nem az a baj, ha valaki csávónak mondja Mózest az Ószövetségből, hanem az, ha nem tudja, hogy ez mikor megfelelő: tudományos körökben vagy érettségin megütközést és így lepontozást jelent. A haverok között viszont lazaságot. Akkor járunk a helyes úton, ha a nyelvhasználatot az öltözködés írott és íratlan szabályaihoz idomítjuk, és nem veszünk fel az Operába foltos trikót szakadt farmerrel.

 

Kazinczy kerekasztal
Kazinczy kerekasztal
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.