Az operaházi gálaestről megjegyezte, hogy Grace Bumbryt ő ajánlotta, de a szereplők felkérését, a műsor összeállítását a dalszínház átvállalta. "Meglepetés lesz a koncert, és én hagyom magam meglepni."

Marton Éva mesterkurzust tart

A Vörös Szalonban kiállítják a híresebb előadásokon készült fotóit, az anyagot kibővítve jövőre a KOGART Házban mutatják be. Egy berlini kiadó német nyelvű életrajzi kötetet vagy inkább pályaképet jelentet meg róla, magyar verzió is készül, de még nem találtak kiadót.

Marton Éva nagy ívű operaénekesi pályája aligha foglalható össze röviden, mert a rangos fesztiválok és a kitüntetések, az izgalmas előadások, a neves partnerek hosszú listája oldalakat tölt meg.

"Nem volt olyan drámai szoprán szerep, amely hiányozna a pályámról. Csak olyanokat említhetek, amelyeket nem akartam elénekelni. Felkértek, de sosem vállaltam A bolygó hollandi Sentáját, a Nabucco Abigéljét, Lady Macbethet. Mindegyik nagyon +vágós+, sőt +visítós+ szerep. Féltettem a hangomat. Senta figurája nem fogott meg, Lady Macbeth pedig egyenesen taszított, mert gyűlöletesnek tartottam, hogy egy ember ilyen hatalmat gyakoroljon a másik fölött" - hangoztatta Marton Éva.

Érdekes azonban, hogy bizonyos művekben több szerepet is énekelt, például az Elektrában a címszerepen kívül Krüzotemiszt és Klütaimnesztrát is, Az árnyék nélküli asszonyban a Császárnét és a Kelmefestőnét is, a Lohengrinben Elsát és Ortrudot.

"Ez a normális fejlődési, érési folyamat következménye volt - részletezte. - Egy idő után éreztem, szép feladat Elsát életre kelteni, de az igazi drámai karakter Ortrud. Figyeltem a partnereimet és elkezdtem gondolkodni, mit hogyan oldanék meg."

A fizikai érettséggel járt, hogy líraiból drámai szoprán szerepkörre váltott. "Fizikailag stabilizálódott a szervezetem. Ha én egy pici törékeny nő vagyok, nem tudtam volna megcsinálni, megfelelt hozzá az alkatom és a kondícióm. A jó technikámnak köszönhetően a hangom erősödött, a helyes levegővétel, a levegő adagolása, a rezonanciaüregek maximális kihasználása révén. És mindig csak annyi felkérésre mondtam igent, amennyit kényelmesen bírhatónak tartottam. Az ember persze néha elkövet egy-két +stiklit+. Beugrik, egymást követő napokon énekel, utazik, de aztán észhez tér."

Marton Éva szerencsénk tartja, hogy pályája elejétől a legnagyobb mesterekkel dolgozhatott. Neves karmesterekkel, híres rendezőkkel, kiváló zenekarokkal és világhírű partnerekkel. "Én mindig el akartam érni a többiek színvonalát, mindig új kihívásokkal szembesítettem magam, az egészséges rivalizálás volt a fő mozgató erő. Ha egy életen át ugyanabban a városban és társulatban várom a szerepeket, gyötrődöm, mi lesz holnap, ugyanazokat a partnereket kapom, akik semmivel sem jobbak, mint én, nem teljesült volna be a karrierem. Mindig új közönséggel találkoztam, meg akartam őket nyerni... Folyamatosan új ingerek értek, amelyekre egy alkotóművésznek szüksége van. Változatosság a pályán, hűség és biztonság a magánéletben."

A tudatos, az ész vezérelte pályaépítés az érzelmi oldallal egyensúlyban volt, mert véleménye szerint emóció nélkül nincs élet a hétköznapi ember számára sem. "Az érzéketlenség, a részvétlenség, a segítőkészség hiánya borzalmas dolog. Kezdetben nem tudtam, hogy a színpadon hogy kell az érzelmeket kifejezni. Van egy kifejezési eszköztára, amit meg kell tanulni. Az emóció nagy hatással van az emberi hangra. A zongorára rácsaphatok, szidhatom, ez egy énekessel nem történhet meg, mert azonnal lereagálja. Az énekes teste gondolkodó és érző hangszer. Nem kell egy másik eszköz, hogy kifejezzem az érzelmi állapotomat. De: először meg kell tanulni a hangokat, a ritmust, a dinamikát, a tempókat, ha ez mind együtt van, akkor csatlakozhat hozzá az érzelem."

A zeneakadémia növendékei közül akad, aki nagyon értékeli, ha komoly mester foglalkozik vele. Van, aki megriad az aprólékos munkától. "A követelményeim ellenére alapvető dolgok kerülik el a figyelmüket: egy tempójelzés a kottában, átsiklanak a metronómjelzéseken. Úgy vettem észre, hogy keveset olvasnak, ritkán mennek koncertre, operaelőadásra, pedig küldöm őket, és elvárom, hogy beszámoljanak." - mondja Marton Éva.

Ebben a kérdésben is türelmes, ahogy az operaházi főtanácsadói munkában is, amit igen komolyan vesz. "Minden hónapban feljegyzést készítek. Remélem, értékesek lesznek az észrevételeim." A következő tanévben kettős szerepben "játszik" a Zeneakadémián is. A kisteremben kialakított kamaraopera programjának művészeti vezetője. Bár a tanszékvezetést átadja, professzor emeritaként a diplomáig viszi a hat tanítványát.

"Az első, decemberi bemutatónk A varázsfuvola. A szereposztást a közelmúltban végzett és mostani növendékekből állítottuk össze Almási-Tóth András rendezővel. Remek karmesterrel fogunk dolgozni, a televíziós karmesterversenyből ismert Alpaslan Ertüngealppal. Varró Dániel dolgozik Schikaneder szövegének új fordításán, nagyon várom a friss magyar szöveget. A továbbiakban barokk és kortárs műveket szeretnék párosítani, a barokkban sok az improvizációs lehetőség és ez módfelett érdekel. A kortársak körébe a volt és mai zeneakadémiai tanárok alkotásait kívánjuk bevonni."